Krajcsovics Ábel: Jó úton járok, megérdemlem a játékperceket

J. Á.J. Á.
2025.04.01. 08:25
Beállása után hét perccel pontot mentett Krajcsovics Ábel a Paks ellen, a ZTE húszéves támadójának ez volt az első élvonalbeli gólja.
Krajcsovics Ábel (Fotó: Szabó Miklós)

SOKAN MÁR ELKÖNYVELTÉK a Paks győzelmét szombaton, ám a 82. percben Krajcsovics Ábel kiegyenlített. A ZTE játékosa hét perccel korábban lépett pályára csereként, majd nem sokkal később Mim Gergely kiváló bal oldali beadása után jól érkezett a hosszú oldalon, és Silye Eriket megelőzve a kapuba lőtt. A húszéves futballistának ez volt az első élvonalbeli gólja.

„Nagyon boldog vagyok – mondta lapunknak Krajcsovics Ábel, aki a Budapest Honvédtól érkezett kölcsönbe az évad végéig Zalaegerszegre. – Nem játszottam még sokat az idényben, de örülök, hogy megkaptam a lehetőséget és a Paks ellen tudtam bizonyítani. Egyre jobb akarok lenni, ez a gól lendületet ad a folytatásra. Attól, hogy megvan az első élvonalbeli találatom, nem szállok el, még keményebben dolgozom. Érzem, jó úton járok, egyre többet fejlődöm, az edzéseken mindent beleadok, nyugodtan mondhatom, megérdemlem a játékperceket.”

Ezt Márton Gábor vezetőedző is megerősítette, aki a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón elismerően beszélt Krajcsovics Ábelről, elmondta, nagy utat tett meg, amíg erre a szintre jutott, és megérdemli a játéklehetőséget. A válogatott szünet előtti, Puskás Akadémia elleni bajnokin kezdőként szűk egy órát játszott, a múlt hét végén a Paks ellen a 75. percben állt be, jól érzékelhető, hogy számol vele Márton Gábor. Nagy szükség lehet rá a bajnoki hajrában, a Zalaegerszeg ugyanis a bennmaradásért küzd, kedden pedig a Nyíregyháza Spartacus elleni Magyar Kupa-negyeddöntő következik.

„Nagy harc vár ránk, de bizakodó vagyok a bennmaradással kapcsolatban – folytatta a fiatal játékos. – Nincs mese, győzelmeket kell aratnunk, minden pont sokat ér a végelszámolásnál, így a Paks ellen szerzett egy is. A Nyíregyháza elleni kupamérkőzés? Nehéz lesz, de természetesen a továbbjutás lebeg a szemünk előtt. Remélem, kapok majd játéklehetőséget, nagyszerű lenne a kupában is betalálni, továbbjutáshoz segíteni a Zalaegerszeget.”


 

 

Legfrissebb hírek

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
15 órája

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
15 órája

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:50

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28