Kanta József csatlakozik az MTK felnőttcsapatának stábjához

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
2025.05.28. 14:02
null
Kanta József az MTK első csapatának stábjában (Fotó: mtkbudapest.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK Budapest szakmai stábjához csatlakozik Kanta József, aki eddig a klub NB III-as csapatát irányította.

Az MTK a klub hivatalos oldalán jelentette be, hogy Kanta József csatlakozik az első csapat szakmai stábjához. Az eddig az NB III-as csapat vezetőedzőjeként dolgozó Kanta Horváth Dávid asszisztens edzőjeként tevékenykedik.

„Feladata lesz a felfelé áramoltatás felügyelete az első csapaton belül, valamint a kiemelt tehetségek gondozása (mentorálása, képzése). Klubunk célja, hogy Kanta József stábba való belépésével további szintet lépjen azon a téren, amiben eddig is a legkomolyabb eredményeket mutatta fel a magyar labdarúgás szereplői közül” – olvasható az MTK honlapján.

Kanta játékosként 23 éven át szolgálta a fővárosi együttest. 2021 nyarától kezdve dolgozott a harmadosztályú csapat élén, amellyel 2023-ban negyedik, egy évvel később hetedik, idén pedig a kilencedik helyen zárt.

A közleményből kiderült, hogy Kanta érkezésével egy időben véglegessé vált, hogy Julian Jenner távozik az MTK Budapest szakmai stábjából.
 

 

Legfrissebb hírek

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
21 órája

Új fejlemények Demjén Patrikról: több hónapos kihagyásra számíthat a kapus

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 22:03

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 12:11

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 11:52

Hős Zsombort megedzették az Ausztriában kapott pofonok

Labdarúgó NB I
2026.09.24. 10:13

Nagy Antal úgy érzi, a Honvédnál valakinek nem áll jól a kezében a karmesteri pálca

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 11:22

A Paks kapusát, Gyetván Márkot egy nagy védés pörgeti bele a mérkőzésbe

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 07:01

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 22:32