Szabó István: Az embereket jobban érdekelte, mit játszunk a keleti rangadókon, mint hogy a Szpari benn marad-e

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.05.29. 21:18
null
Szabó István (Fotó: Török Attila)
Szabó Istvánt áprilisban nevezték ki a Nyíregyháza vezetőedzőjének, irányításával pedig a Spartacus kiharcolta a bennmaradást a labdarúgó NB I-ben. A szakember a Nemzeti Sportrádió Körkapcsolás című műsorában Balogh Balázsnak beszélt többek között a mögöttük álló időszakról, a keleti rangadókról és a pro licencről.

„Ami nekem ebben a nehéz helyzetben szerencse volt, hogy az NB I-ben tértem vissza vezetőedzőként, így nagy meglepetés nem ért a leendő ellenfelek tekintetében – mondta Szabó István a Nemzeti Sportrádióban. – Ha az első meccsről beszélünk, tudtam, hogy mit játszik a Fehérvár, ráadásul Pető Tomival (a Vidi akkori edzője – a szerk.) együtt járok a pro licences tanfolyamra, szóval ilyen szempontból volt egy kis könnyebbség a számomra.”

Beszélt a keleti rangadókról is a Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője, tehát azokról a mérkőzésekről, amikor a DVTK-val és a DVSC-vel játszott a Szpari – és nyert hazai pályán egyaránt 1–0-ra.

„Keleti rangadón korábban még nem vettem részt, azok nagyon nehezek voltak érzelmileg. Hihetetlen, de az embereket – kis túlzással – sokkal jobban érdekelte, mit játszunk a Debrecennel vagy a Diósgyőrrel, mint hogy benn marad-e a csapat. Most is kiráz a hideg, ha arra gondolok, hogy telt ház előtt játszottunk, olyan fantasztikus hangulatot teremtettek a szurkolók. Nagyban hozzájárult ez a közeg ahhoz, hogy a csapat benn tudott maradni az élvonalban” – nyilatkozta a szakember.

A pro licences tanfolyamról is beszélt az 58 éves szakvezető: „Nem bánom, hogy járok, de persze nem annyira hiányzik az embernek NB I-es csapat irányítása mellett dolgozatokat és beadandókat írni. Egymástól és a tanulmányutakon viszont sokat lehet tanulni. Nemrég Hollandiában voltunk, a PSV Eindhovennél és a holland válogatott székhelyén jártunk, ahol rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk. Azonban nem tagadom, nehéz a munkát és a tanulást összeegyeztetni, és van egy statisztika, amibe már én is beletartozom, hogy a tanfolyamra járók hatvan-hetven százaléka elveszíti az állását. Akkora terhet ró az emberre az, hogy három napra ott kell hagyni a csapatot, külföldi tanulmányutakon kell részt venni, szakdolgozatot kell írni...”

A teljes beszélgetés

 

Legfrissebb hírek

Az MLSZ nyilvánosságra hozta az NB I 5. fordulójának programját

Labdarúgó NB I
39 perce

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Kovács Mátyás csapattársa lehet Gruber Zsombor – sajtóhír

Labdarúgó NB I
17 órája

„Tartom magam ahhoz, amit mondtam, és amiért kiállítottak” – négy mérkőzésre tiltották el Bódog Tamást

Labdarúgó NB I
18 órája

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 18:38

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 12:00

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 08:39

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 06:40