Újpest: az A Bola szerint Medeiros 2+1 évre ír alá

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2025.07.03. 09:01
null
AFPA Bragával Portugál Kupát is nyert Iuri Medeiros (balra) érkezését hamarosan bejelenthetik Újpesten (Fotó: AFP)
A vezető portugál sportlap, az A Bola szerda esti cikkében már biztosra veszi, hogy Újpesten folytatja pályafutását a 30 éves portugál szélső, Iuri Medeiros, aki 2+1 éves szerződést írhat alá a lila-fehéreknél.


Az A Bola információi szerint az izraeli Hapoel Beer Sevától távozott, jelenleg szabadon igazolható szélső, Iuri Medeiros elfogadta az Újpest FC ajánlatát, és 2+1 évre ír alá a magyar klubhoz. Az érkezését akár már csütörtökön bejelenthetik.

Az A Bola kiemeli vele kapcsolatban, hogy az Azori-szigetekről nagyon korán Lisszabonba került, hogy a Sportingban futballozhasson. Később több országban és klubban is megfordult, a Genoa színeiben az olasz Serie A-ban is játszott, de megfordult a német másodosztályú Nürnbergben is, Portugáliában pedig Portugál Kupát nyert a Bragával. A legutóbbi két idényében ugyan már kevesebbet volt játékban, az Emírségekben és Izraelben összesen 46 tétmeccsen nyolc gólt és négy gólpasszt ért el két év alatt, de a Transfermarkt szerint 2.7 millióra becsült értéke alapján erősítést jelenthetne Újpesten, és szabadon igazolható, nem kell átigazolási díjat fizetni érte.

MEDEIROS A GENOÁBAN A SERIE A-BAN IS JÁTSZOTT

Az Újpest emellett egy centert is szeretne igazolni. A Lila Sector szurkolói oldal értesülései szerint az OFK Beograd 25 éves, 31-szeres suriname-i válogatott támadója, Gleofilo Vlijter érkezhet. A Nemzeti Sport értesülései szerint a szabadon igazolható cseh támadó középpályást, Filip Zorvant is a klub figyelmébe ajánlották a napokban, de Medeiros és Vlijter lehetséges érkezése után kérdéses, szüksége-e lesz még további támadóra a szakmai stábnak, vagy inkább a védelemebe érkezhet további játékos. Mint korábban jeleztük, a védelembe az egyik kiszemelt a ballábas kecskeméti belső védő, Katona Levente. Ugyanakkor úgy tudni, a zalaegerszegi Dénes Csanád Vilmos szerződtetése teljesen lekerült a napirendről Újpesten.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Arijan Ademi (horvát-északmacedón, Dinamo Zagreb – Horvátország, szabadon igazolható), Juhász Bence (Mezőkövesd Zsóry), Aljosa Matko (szlovén, NK Celje – Szlovénia)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Baranyai Nimród (Kolorcity Kazincbarcika), Kovács Dominik (BVSC-Zugló), Ognjen Radosevics (szerb-magyar, Nyíregyháza Spartacus). Kooperációs kölcsön után (BVSC-Zugló): Babós Levente, Mucsányi Miron, Simon Balázs, Tóth Ákos
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Gleofilo Vlijter (suriname-i, OFK Beograd – Szerbia),  Filip Zorvan (cseh, legutóbb Sigma Olomouc – Csehország) Katona Levente (Kecskemét),  Iuri Medeiros (portugál, szabadon igazolható, legutóbb Hapoel Beer Seva – Izrael)
Távozók: Chukwujekwu Simeon Ajanah-Chinedu (nigériai, szabadon igazolható), Genzler Gellért (szabadon igazolható), Mucsányi Márk (Diósgyőri VTK, szabadon igazolhatóként), Vincent Onovo (nigériai, szabadon igazolható), Simon Krisztián (befejezte a profi játékos-pályafutását)
Kölcsönbe távozók: Varga György Balázs (szegedi kölcsön után Budafoki MTE)
Kölcsönből visszatért klubjához: Mamoudou Karamoko (francia-elefántcsontparti, FC Köbenhavn – Dánia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –


 

 

Legfrissebb hírek

Női NB I: a Ferencváros nyolcgólos meccsen győzött az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

MK: Kecskemét–Újpest

Labdarúgó NB I
1 órája

Szabó Alex: Biztos, hogy felszívjuk magunkat az újpestiek ellen

Labdarúgó NB I
7 órája

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.09. 15:17

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49
Ezek is érdekelhetik