Távozik a nigériai szélső a Ferencvárostól – hivatalos

Vágólapra másolva!
2025.08.29. 16:46
null
Két év után távozik Tosin Kehinde (Fotó: fradi.hu)
Tosin Kehinde két idény után távozik az NB I-ben szereplő Ferencváros labdarúgócsapatától.

Az FTC pénteken közölte, hogy a 27 éves nigériai szélső két bajnoki cím és 43 mérkőzés után nem a Ferencvárosban folytatja pályafutását.

Tosin Kehinde első csapata a Manchester City korosztályos együttese volt 2013-ban, de egy év után csatlakozott a városi rivális Unitedhez, és ott is maradt 2018-ig (ifjúsági, U18 és U23-as csapat). 2018-tól a portugál Feirense U23-as csapata alkalmazta 2020-ig, közben egy évre kölcsönben a Randers FC-hez került. 2020 augusztusában végleg megszerezték a dánok, majd két évvel ezelőtt szerződött a budapesti zöld-fehérekhez, akiknél öt gólt szerzett.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a futballista hol folytatja pályafutását.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Daniel Arzani (ausztrál, Melbourne Victory – Ausztrália), Cadu (Carlos Eduardo Lopes Cruz, brazil, Viktoria Plzen – Csehország, szabadon igazolhatóként), Gavriel Kanikovszki (izraeli-angol, Maccabi Tel-Aviv – Izrael, szabadon igazolhatóként), Jonathan Levi (svéd, Puskás Akadémia FC, szabadon igazolhatóként), Nagy Barnabás (Nyíregyháza Spartacus), Callum O’Dowda (ír, Cardiff City – Wales/angol Championship), Ötvös Bence (Paksi FC), Toon Raemaekers (belga, KV Mechelen – Belgium) 
Kölcsönbe érkezők: Lisztes Krisztián (Eintracht Frankfurt – Németország) 
Kölcsönből visszatérők: Fortune Bassey (nigériai, DAC 1904 – Szlovákia), Botka Endre (Kecskeméti TE), Gruber Zsombor (MTK Budapest), Kenan Kodro (bosnyák, Gaziantep FK – Törökország), Pászka Lóránd (magyar-román, Kecskeméti TE), Edgar Szevikjan (örmény, Lokomotiv Moszkva – Oroszország), Varga Zétény (Diósgyőri VTK)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Komáromi Bálint, Daniel Kuznyecov (ukrán-magyar), Ledniczky Zalán, Skotner Zoltán, Tóth Máté 
Kiszemeltek: Afimico Pululu (angolai-kongói-francia, Jagiellonia – Lengyelország), Jacques Siwe (francia-kameruni, Guingamp – Franciaország)
Távozók: Baráth Péter (Raków Czestochowa – Lengyelország, kölcsön után végleg), Mohamed Ben Romdan (tunéziai, Al-Ahli – Egyiptom), Eldar Civic (bosnyák, FK Baltyika – Oroszország), Raul Gustavo (Raul Gustavo Pereira Bicalho, brazil, New York City FC – Egyesült Államok), Halmai Ádám (soroksári kölcsön után Szeged-Csanád GA), Katona Bálint (Nyíregyháza Spartacus), Tosin Kehinde (angol-nigériai, szabadon igazolható), Owusu Kwabena (ghánai, legutóbb kölcsönben MKE Ankaragücü – Törökország), Virgil Roy Misidjan (suriname-i-holland, NEC – Hollandia), Pászka Lóránd (magyar-román, FK Csíkszereda – Románia), Cristian Ramírez (ecuadori, Lokomotiv Moszkva – Oroszország, szabadon igazolható), Matheus Saldanha (Matheus Bonifácio Saldanha Marinho, brazil, Al-Vaszl – Egyesült Arab Emírségek), Adama Traoré (mali, Genclerbirligi – Törökország)
Kölcsönbe távozók: Bolgár Botond (FTC II – Kecskeméti TE), Isaac Pappoe (ghánai, Dundee United – Skócia), Say Shadirac (ghánai, AC Oulu – Finnország, legutóbb kölcsönben Soroksár SC), Varga Ádám (Debreceni VSC)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Ismaël Aaneba (francia-marokkói), Mohammed Abu Fani (izraeli, Maccabi Haifa – Izrael, CSZKA Moszkva – Oroszország), Fortune Bassey (nigériai), Alekszandar Csirkovics (szerb, KV Mechelen – Belgium), Kenan Kodro (bosnyák-spanyol)

 

Legfrissebb hírek

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
10 órája

Élete mérkőzésére készül a szarvaskendiek sírkövese

Labdarúgó NB I
18 órája

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
19 órája

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
2025.09.12. 20:31

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
2025.09.12. 17:14

Nagy erőssége lehet a DVSC-nek Víctor Camarasa

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 09:17

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Új fejezet kezdődik az MTK és Kozármisleny közötti együttműködésben

Labdarúgó NB I
2025.09.11. 19:36
Ezek is érdekelhetik