Nem érte meg az októbert Gerliczki Máté Kisvárdán, a 8. forduló után megköszönték a munkáját

M. B.M. B.
2025.09.30. 16:06
null
Fotó: Czinege Melinda
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárda a hivatalos honlapján közölte, hogy szerződést bontott Gerliczki Máté vezetőedzővel.

„Elemezve a történteket, az elmúlt időszak tapasztalatait, úgy ítéltük meg, hogy elindult egy negatív folyamat, és ezt – tanulva a legutóbbi kiesésünk alkalmával történtekből – még időben szeretnénk megállítani. Gerliczki Máténak az érdemeit elismerjük, hiszen az elmúlt időszakban is működött az edzéselméleti rész, az elemzések még az elmúlt két, vesztes mérkőzésen is jelentős különbséget mutattak a javunkra a futóteljesítmény és a sprintek számát tekintve is, viszont a futball nem csak erről szól. Klubunkban mindig a legfontosabb szempont volt a rend, a fegyelem és a fegyelmezettség. Ezt picit most valami megbontotta, amire idejében kell reagálnunk. Máté talán túlságosan is rendes volt a játékosokhoz, de ez nem mindig kifizetődő” – indokolta meg a döntést Révész Attila sportigazgató, hozzátéve, hogy a hétvégi bajnokin a jelenlegi szakmai stáb irányítja a csapatot az „ő irányításával”.

A távozó szakember azt mondta, nagy lehetőség volt számára, hogy a Kisvárdánál tevékenykedhetett, amiért hálás. „Rengeteget tanultam az eltöltött négy év alatt, mindamellett azt is vallom, hogy ezzel a lehetőséggel éltem, és nem visszaéltem. A megszerzett tíz pont most sem mutat rosszul, és jó alapot teremt ahhoz, hogy a csapat feljutóként elérhesse a céljait. Továbbra is profi együttes vezetőedzőjeként képzelem el magam, az pedig, hogy mennyire vagyok alkalmas erre, úgyis a következő állomáshelyemen derül majd ki igazán. Ha a személyes érzéseimről kell beszélni, akkor nem jött el a világvége, nem is halt meg senki, nem a karrierem végét érzem, hanem azt, hogy ez a pályafutás most fog igazán beindulni. Köszönöm a játékosok hozzáállását és beletett munkáját, és köszönöm a stábom kitartó segítségét” – fogalmazott Gerliczki Máté.

Gerliczki 2021-ben került a szabolcsi klubhoz, ahol előbb az U19-es együttest, majd az NB III-as tartalékcsapatot irányította. Ezt követően tagja volt Török László szakmai stábjának a felnőttcsapatnál, majd 2023 őszén beugróként irányította az élvonalbeli csapatot Milos Kruscsics menesztése után, Mátyus János érkezéséig. Gerliczki a 2023–2024-es idényben NB III-as bronzérmet nyert a Kisvárda tartalékjaival, majd az előző évadban asszisztensedzőként dolgozott a csapatot feljuttató Révész Attila stábjában – ezután nevezték ki nyáron az ismét NB I-ben szereplő csapat élére.

A Kisvárda az eddigi hét meccsén három győzelmet aratott, egyszer döntetlent játszott, háromszor kikapott, így tíz ponttal áll a tabella hetedik helyén. A 46 éves Gerliczki korábban segédedző volt, május végén, az élvonalbeli feljutást követően nevezték ki a vezetőedzői posztra.

Ez az első edzőváltás a labdarúgó NB I 2025–2026-os idényében.

Révész Attila magyar edzőt szeretne a kispadra 

A klubvezető az M1 aktuális csatorna érdeklődésére elmondta, várhatóan magyar vezetőedzőt neveznek ki, eddig négy szakember neve vetődött fel, és azért nem gondolkodnak külföldiben, mert most már a keret nagy részét magyarok alkotják, így „ez tűnik logikusnak”.

„Nem a helyezés és a megszerzett pontok száma volt a probléma, hanem a fegyelmezetlenség, amely elsősorban Gerliczki jó indulata miatt alakulhatott ki. A játékosok nagyon sok esetben nem azt csinálták, amit ő kért, ennek pedig az elmúlt meccseken már következményei voltak az eredményre nézve. Úgy gondoljuk, hogy egy határozottabb, keményebb, a játékosokat megfogni képes személyre van szükségünk” – részletezte a váltás okait Révész. (MTI)

AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Paksi FC853–22–12+1018
  2. Ferencvárosi TC742116–6+1014
  3. Debreceni VSC842211–10+114
  4. MTK Budapest841317–13+413
  5. ETO FC733115–9+612
  6. Puskás Akadémia831412–15–310
  7. Kisvárda7313  7–13–610
  8. Újpest FC822412–1208
  9. Diósgyőri VTK815212–16–48
10. Zalaegerszegi TE814315–1507
11. Nyíregyháza813410–17–76
12. Kazincbarcika7115  6–17–114

 

 

Legfrissebb hírek

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 12:11

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 11:52

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:50

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28