Schön Szabolcs szerint az első háromban végezhet az ETO FC

Vágólapra másolva!
2025.09.03. 19:41
null
Fotó: Bolton Wanderers
Az első három hely valamelyikén zárhatja az idényt az ETO FC labdarúgócsapata a labdarúgó NB I-ben Schön Szabolcs szerint, aki egyéves kölcsönszerződéssel érkezett az együtteshez az angol harmadosztályban szereplő Bolton Wandererstől.

A kilencszeres válogatott futballista az M1 aktuális csatornának elmondta: követte a győriek idei Konferencialiga-selejtezős menetelését, mert abban az időben már érdeklődtek iránta a klubtól.

„Tetszett a gyors, bátor, kreatív és rövidpasszos játék, és tényleg csak egy hajszállal maradt le a csapat arról, hogy a főtáblára jusson” – emelte ki a 24 éves játékos, aki szerint a kisalföldi együttes az NB I-ben az első háromban zárhatja a mostani idényt.

„Korai ezt még most kimondani, de szeretnénk megszorongatni a Ferencvárost is, ha tudjuk, ugyanakkor még nagyon sok mérkőzés van hátra és nekünk mindig a következő találkozóra kell koncentrálnunk” – nyilatkozta.

A bal oldalon szélsőként és védőként is bevethető Schön azt is elmondta, célja, hogy újra meghívót kapjon a válogatottba. Az októberi világbajnoki selejtezőkig ugyanakkor csak három-négy bajnokin léphet majd pályára, ami nem túl sok, de a teljesítménye alapján Marco Rossi szövetségi kapitány majd eldönti, hogy számít-e rá.

A vb-selejtezők most szombaton sorra kerülő ír–magyar mérkőzésével kapcsolatban Schön úgy vélte, akár az sem kizárt, hogy a mieink elhozzák a három pontot Dublinból, míg jövő kedden, a Nemzetek Ligája-győztes portugálok ellen szerinte elsősorban élvezniük kell az összecsapást a játékosoknak, akik minden bizonnyal arra törekednek majd, hogy legalább egy pontot itthon tartsanak.

 

Legfrissebb hírek

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
1 órája

Szlovén válogatott középpályás érkezett az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
1 órája

Jó társaságban máris gólpasszt adott a rutinos Ferenczi János

Labdarúgó NB I
4 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35
Ezek is érdekelhetik