Az újoncok történelmi csatáján akár főszerep is várhat Ubochiomára

Vágólapra másolva!
2025.10.19. 10:39
null
Ubochioma a gólját ünneplő szurkolók hangját szeretné hallani (Fotó: Kovács Péter)
A Kazincbarcika 23 éves nigériai támadója, Meshack Ubochioma jó formában várja a Kisvárda elleni bajnokit, vasárnap délután is érdemes lesz odafigyelni a játékára.

 
 

 

Történelmi pillanat lesz: először csap össze az NB I-ben a Kazincbarcika és a Kisvárda. Előbbi csapat egyre inkább felveszi az első osztály ritmusát – elmúlt három bajnokiján hat pontot szerzett –, míg utóbbi szeptemberben ugyan megtorpant, Gerliczki Máté távozása után, immár Révész Attila vezetésével a válogatott szünetet megelőző fordulóban 1–0-ra legyőzte a DVTK-t. A két együttes az előző NB II-es évadban nem bírt egymással, mindkét bajnokin 1–1-es döntetlen született. Ezúttal is nehéz megmondani, melyikük az esélyes, kiélezett összecsapás várható a mezőkövesdi albérletben, ahol sok múlhat az egyéni villanásokon. 

Ami a két klub játékosait illeti, ­Meshack Ubochioma van a legjobb formában. A Kazincbarcika augusztusban szerződtetett 23 éves nigériai támadója hat meccsen három gólt szerzett és egy gólpasszt adott. Ballábas tükörszélsőként vagy a csatár mögött futballozva megnehezíti az ellenfelek életét, sebessége és technikai tudása miatt nem egyszerű feltartóztatni. Kapu előtti hatékonyságát jelzi, hogy várható gólok mutatója mindössze 1.66, azonban három gólnál jár. Az idényben bizonyította sokrétűségét: ziccert értékesített, beadást követően center módjára fejezett be akciót, valamint fejjel is eredményes volt. Védekezésben is hasznos a játéka, ám elsősorban térnyerő labdavezetései, megjátszhatósága, előre irányuló passzai, kiugratásai és az a képessége, hogy gyakran kerül nagy helyzetbe emeli ki őt a posztján szereplők közül a Cube adatelemző mérései szerint. A Kisvárda ellen is sokat érhet támadó szellemű futballja, csatái sok izgalmat ígérnek a szabolcsiak védőivel szemben.


Borítékolható, hogy Markgráf Ákosnak lesz feladata bőven a ZTE ellen: védekeznie és támadnia is kell (Fotó: Kovács Péter)

Markgráf Ákos: Most már győzni kell!

Az utolsó helyezett Zalaegerszeg az ugyancsak gyenge formában lévő Puskás Akadémiát fogadja, Markgráf Ákos szerint innen egyetlen kiút van, a győzelem. 

A bajnoki szünet jól jött a Puskás Akadémiának: a tavalyi ezüstérmes öt mérkőzés óta nyeretlen az NB I-ben, a Debrecent (1–3), a Diósgyőrt (1–1), a Győrt (0–2), a Paksot (2–3) és az Újpestet (0–0) sem tudta legyőzni. Markgráf Ákos, a csapat 20 éves védője is úgy érzi, az elmúlt napokban tudták rendezni a sorokat, és megindulhatnak végre felfelé a tabellán.

„Kár lenne tagadni, hogy az elmúlt időszakban hagyott kívánnivalót maga után a játékunk – mondta a hátvéd. – Öt mérkőzés óta nem győztünk, ami az elmúlt idényben befelé pattant, az most kifelé… Az elmúlt napokban is sokat dolgoztunk, hogy a szerencse ismét mellénk álljon.”   

 

A különböző válogatottaknál szereplő futballisták közül ki több, ki kevesebb sikerélménnyel tért vissza, szerdán már mindenki Hornyák Zsolt rendelkezésére állt.

„A vezetőedzőnk szólt egy-két szót az öltözőben a válogatottakban szereplő futballistákhoz, gratulált annak, aki sikert ért el. Nagy beszéd nem volt, utána indultunk is az edzőpályára. A Zalaegerszeg az utolsó helyen áll a tabellán, de nem szabad ebből kiindulni. Veszélyes együttes, és valahogy sosem szoktunk könnyű mérkőzést játszani ellene. Most is nehéz meccsre számítunk, idegenben lépünk pályára, de nincs más megoldás, győzni kell! Muszáj lesz megtörni a rossz sorozatunkat, kilenc mérkőzés hátravan még a téli szünetig, ha ismét elkapjuk a fonalat, még a dobogóra is odaérhetünk.”

LABDARÚGÓ NB I
10. FORDULÓ
Október 18., szombat
MTK Budapest–Nyíregyháza Spartacus FC 5–1
Paksi FC–Debreceni VSC 1–1
ETO FC–Diósgyőri VTK 3–1
Október 19., vasárnap
13.15: Kolorcity Kazincbarcika SC–Kisvárda Master Good (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
15.30: Zalaegerszegi TE FC–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
18.00: Újpest FC–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

 

   
AZ ÁLLÁS

 

 

 

 

 

 

 

  1. Paksi FC

10

5

5

25–15

+10

20

  2. MTK Budapest

10

5

1

4

23–17

+6

16

  3. ETO FC 

9

4

4

1

19–11

+8

16

  4. Debreceni VSC

10

4

4

2

13–12

+1

16

  5. Ferencváros

8

4

3

1

18–  8

+10

15

  6. Kisvárda

8

4

1

3

8–13

–5

13

  7. Puskás Akadémia

9

3

2

4

12–15

–3

11

  8. Újpest FC

9

2

3

4

12–12

0

9

  9. Nyíregyháza 

10

2

3

5

14–23

–9

9

10. Diósgyőri VTK

10

1

5

4

13–20

–7

8

11. Kazincbarcika

8

2

1

5

9–18

–9

7

12. Zalaegerszegi TE

9

1

4

4

16–18

–2

7

 

 

Legfrissebb hírek

NS-infó: a Stockport County tulajdonosi köre érdeklődik a DVSC iránt

Labdarúgó NB I
1 órája

Ifjúsági Bajnokok Ligája: szerdán Norvégiában kezd a Puskás Akadémia

Bajnokok Ligája
1 órája

Négy paksi játékos is bekerült az NB I-es forduló válogatottjába

Labdarúgó NB I
6 órája

Bodnár Gergő: Nincs mese, pontokat kell szereznünk

Labdarúgó NB I
7 órája

Molnár Ádin átlagon felül teljesít, kiemelkedik az MTK-ból – az NB I-es forduló legjei

Labdarúgó NB I
8 órája

Gróf Dávid tette elhomályosította a derbit

Labdarúgó NB I
9 órája

Lökéshullámok – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
18 órája

Vendégül látta a fellökött labdaszedőt az Újpest felnőttcsapata

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:17
Ezek is érdekelhetik