Gyász: elhunyt Madár Gábor, a ZTE korábbi vezetőedzője

P.  GY. B. P. GY. B.
2025.10.15. 14:54
null
Madár Gábor három nappal a 87. születésnapja előtt hunyt el (Fotó: ZTE FC Zalaegerszeg)
Életének 87. évében elhunyt Madár Gábor, aki vezetőedzőként két alkalommal is az élvonalba vezette a Zalaegerszegi TE labdarúgócsapatát.

Madár Gábor Vácott kezdte labdarúgó-pályafutását, majd Zalaegerszegre került, ahol tagja volt az NB I-es feljutást kiharcoló csapatnak, ő azonban a zalaiak NB I-es csapatában már nem játszott. Két zalaegerszegi időszaka között futballozott Szombathelyen is, a Haladásban 9 élvonalbeli meccsen lépett pályára az 1959–1960-as idényben.

1972-ben vonult vissza, majd elkezdte edzői pályafutását, főleg a ZTE-t segítette szakmai tudásával. 1991-ben és 1994-ben is ő juttatta fel az NB I-be a megyeszékhely első számú csapatát. Emellett Nagykanizsán, Kaposváron, Sopronban, Körmenden és Hévízen is dolgozott.

Haláláról egykori csapatai közül a Kaposvári Rákóczi is beszámolt. Madár az 1985–1986-os idényben irányította a somogyi csapatot.

„Remek futballista volt, kiváló ballábas játékos. Sokáig nagyon jó, baráti viszonyt ápoltunk, megrendített a halálhíre” – emlékezett vissza Madár Gáborra korábbi pályaedzője, Bőzsöny János, aki jelenleg a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia szakmai tanácsadójaként dolgozik. 

„Jó, NB I-et is megjárt játékosokból álló keretet alakítottak ki a vezetők, akik szerződtették Madár Gábort, akivel sikerült a feljutás. Nagyvonalú, intelligens edző volt, akin érződött a tudás és a tapasztalat. Amikor később Zalaegerszegen dolgoztam vezetőedzőként, ő a klub tanácsadója volt, sokszor beszélgettünk szakmai dolgokról, mindig sokat segített. Sajnálom, hogy a halál elszólította, jó szívvel emlékszem vissza rá” – emlékezett vissza az 1985–1986-os idényre Prukner László, a Kaposvár jelenlegi elnöke, az akkori csapat tagja.

Madár Gábor 2008-ban a Magyar Labdarúgás Érdemérem bronz fokozatát kapta az MLSZ-től. A szakember október 15-én hunyt el Zalaegerszegen, három nappal később lett volna 87 éves.

 

 

Legfrissebb hírek

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
1 órája

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
5 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
10 órája

Skribek Alen távozik a ZTE-től – hivatalos

Labdarúgó NB I
23 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:53

A bunkerből a Fáy utcába – interjú Koszta Márkkal

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:55

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 22:22