Révész Attila marad a Kisvárda kispadján – sajtóhír

I. SZ.I. SZ.
2025.10.10. 12:40
Révész Attila (Fotó: kisvardafc.hu)
A Csakfoci értesülései szerint hiába keresett vezetőedzőt a labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárda, középtávon Révész Attila sportigazgató ül majd a jelenleg a bajnokság ötödik helyén álló csapat kispadján.

Mint korábban megírtuk, Pintér Attila, Pető Tamás, Márton Gábor és Bódog Tamás is a jelöltek között volt, egyeztetett is velük Révész, de a Csakfoci információi szerint többek között a játékosok kérésére végül úgy alakult, hogy ő marad a csapat élén.

„Valóban azt szeretné a csapat, a város és a helyi közeg, hogy ebben a helyzetben maradjak, mindenki erre kapacitál. Jólesik, és ebben a helyzetben mindent mérlegelve ez tűnik a jó megoldásnak, de itt legfeljebb átmeneti megoldásról beszélünk. Én sem erre a forgatókönyvre készültem, ezért a családommal és a szűk környezetemmel még nehéz beszélgetéseim lesznek” – idézte a Csakfoci Révész Attilát. 

Az idényt Gerliczki Mátéval kezdte a csapat, ám hét bajnokit (3 győzelem, 1 döntetlen, 3 vereség), köztük egymás után a DVSC-től és az MTK-tól elszenvedett vereséget követően a váltás mellett döntött Révész, akivel az első meccsét a DVTK ellen megnyerte a Kisvárda.

A csapat a válogatott szünet után, jövő vasárnap a Kazincbarcika ellen folytatja az idényét.

 

Legfrissebb hírek

Új fejlemények Demjén Patrikról: több hónapos kihagyásra számíthat a kapus

Labdarúgó NB I
10 órája

Hős Zsombort megedzették az Ausztriában kapott pofonok

Labdarúgó NB I
2026.09.24. 10:13

Nagy Antal úgy érzi, a Honvédnál valakinek nem áll jól a kezében a karmesteri pálca

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 11:22

A Paks kapusát, Gyetván Márkot egy nagy védés pörgeti bele a mérkőzésbe

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 07:01

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 22:32

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22