Gyász: elhunyt Szűcs István, a DVTK és a Nyíregyháza egykori játékosa

M. B.M. B.
2025.12.02. 10:02
null
Szűcs István (1956–2025) (Fotó: dvtk.eu)
69 éves korában elhunyt Szűcs István, a Diósgyőri VTK és a Nyíregyháza Spartacus egykori futballistája – adta hírül a diósgyőri klub hivatalos honlapján.

A borsodi klub közlése szerint az egykori belső védő november 30-án, vasárnap távozott az élők sorából Miskolcon.

A miskolci születésű sportember a DVTK-ban lett labdarúgó, s ott kezdte el pályafutását – 1977-ben kupagyőztes lett a borsodiakkal –, majd 1979 és 1984 között a Nyíregyházát erősítette. A nyírségi klub honlapján olvasható gyászjelentés szerint tagja volt a Szpari „aranycsapatának”, amely 1980-ban története során először jutott fel az élvonalba. Ezt követően visszatért Diósgyőrbe, ahol további négy évet futballozott, majd Hejőcsabán vezetett le.

Visszavonulása után utánpótlásedzőnek állt, s nyugdíjba vonulásáig a DVTK utánpótlásában dolgozott. 

Játékosként 142 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, melyeken két gólt szerzett.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
17 órája

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52