Gradisar megkapta az engedélyt, hogy elutazzon Újpestre – a repülőről posztolt

T. Z.T. Z.
2026.01.29. 08:11
null
Gradisar visszatérhet az NB I-be (Fotó: Getty Images)
A Nemzeti Sporthoz hasonlóan az egyiptomi sajtó is úgy értesült, hogy az Al-Ahli engedélyt adott Nejc Gradisarnak a távozásra, aki így elutazhat Újpestre, és hamarosan a lila-fehérek labdarúgója lehet.

 

FRISSÍTÉS

Csütörtök reggelre Gradisar az X-oldalán kitett egy posztot, amiben elbúcsúzik az Al-Ahli szurkolóitól és közli, hogy egy új kaland kezdődik számára.


A cairo24.com portál szerdai értesülései szerint az Al-Ahli végül engedélyezte szlovén támadójának, Nejc Gradisarnak, hogy Újpestre utazzon és véglegesítse a szerződését a magyar klubbal, amely a tavaszi szezonra kölcsönben, kivásárlási opcióval szerezné meg a 23 éves támadót. A forrás úgy fogalmazott, hogy Gradisar már nem szerepel az Al-Ahli terveiben a Young Africans elleni, szombati Bajnokok Ligája-mérkőzésen, és órákon belül elhagyja jelenlegi csapatát. Az egyiptomi sajtó mellett a Nemzeti Sport is úgy tudja, hogy Gradisar elindulhat Magyarországra aláírni a szerződését.

Korábban már írtunk róla, hogy Gradisar már szombaton összecsomagolt és a családjával együtt készült az utazásra, az Al-Ahli vezetősége azonban közölte a csatárral, nem engedélyezik, hogy elhagyja Egyiptomot, amíg nem találják meg az utódját. A cairo24.com szerint azonban az Al-Ahli azóta megállapodott a norvég Tromsővel az angolai Ieltsin Camoes szerződtetéséről, így már nincs akadálya Gradisar távozásának. Norvég sajtóértesülések szerint a csatár már el is hagyta csapata portugáliai edzőtáborát, hogy felkészüljön hosszú kairói útjára, és véglegesítse átigazolását az Al-Ahlihoz.

Gradisar egyébként kedden a kispadon foglalt helyet az Al-Ahli Vadi Degla elleni mérkőzésén, amely a kairói csapat 3–1-es győzelmével ért véget. 

A háromszoros szlovén válogatott Gradisar korábban már szerepelt az NB I-ben, 2024 és 2025 között a Fehérvár játékosa volt. 

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Bodnár Gergő (Zalaegerszegi TE FC), Krajcsovics Ábel (Bp. Honvéd, legutóbb kölcsönben Zalaegerszegi TE FC), Patrizio Stronati (cseh, Puskás Akadémia FC)
Kölcsönbe érkezők: Fenyő Noah (Eintracht Frankfurt – Németország)
Kölcsönből visszatérők: Mucsányi Miron (Diósgyőri VTK) 
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Nejc Gradisar (szlovén, Al-Ahli – Egyiptom), Kyan Vaesen (belga, KVC Westerlo – Belgium)
Távozók: André Duarte* (portugál, egyoldalú szerződésbontás után FCSB – Románia), George Ganea (román, FC ASA – Románia, Marosvásárhely, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Babós Levente (diósgyőri kölcsön után BVSC), Geiger Bálint (Videoton), Tiago Goncalves (portugál, Mantova – Olaszország)
Kölcsönből visszatért klubjához: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Iuri Medeiros (portugál)

 

Legfrissebb hírek

Új fejlemények Demjén Patrikról: több hónapos kihagyásra számíthat a kapus

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 22:03

Női labdarúgó NB I: újpesti siker Pécsen

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 16:37

Hős Zsombort megedzették az Ausztriában kapott pofonok

Labdarúgó NB I
2026.09.24. 10:13

A Puskás Arénától a falusi pályákig

Minden más foci
2026.09.23. 12:03

Nagy Antal úgy érzi, a Honvédnál valakinek nem áll jól a kezében a karmesteri pálca

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 11:22

A Paks kapusát, Gyetván Márkot egy nagy védés pörgeti bele a mérkőzésbe

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 07:01

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 22:32

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47