Manner Balázs: Sohasem vagyok elégedett magammal

Már csak egy pont a lemaradása a Nyíregyháza Spartacusnak a benn maradó, tizedik helyen álló DVTK-val szemben – a Szpari az idei két bajnokiján négy pontot szerzett (Újpest FC 1–1, ZTE FC 1–0), így bizakodva várhatja a vasárnap 17.15-kor kezdődő, MTK Budapest elleni hazai mérkőzést.
„A legutóbbi, zalaegerszegi siker önbizalmat és hitet adott nekünk, kellett a lelkünknek a győzelem, reménykedve várjuk az MTK elleni, újabb fontos meccset – mondta lapunknak Manner Balázs, a nyíregyháziak húszéves támadója. – Bízunk benne, hogy miután öt, nyeretlenül megvívott bajnoki után újra három pontot szereztünk, a győzelem útján maradunk. A következő lépést az MTK ellen kell megtennünk, bennünk van az újabb siker attól függetlenül, hogy ellenfelünktől évek óta jó és eredményes futballt láthatunk. Azért is lenne létfontosságú a győzelem, mert legutóbb tavaly október elején, a ZTE ellen nyertünk hazai pályán: ideje megörvendeztetni szurkolóinkat.”
Manner Balázs első idényét tölti az NB I-ben, eddigi 14 bajnokiján két gólt szerzett és adott egy gólpasszt – először éppen az MTK ellen volt eredményes, balról jobb lábbal parádésan lőtte ki a bal felső sarkot.
„Azon a meccsen szereztem az első élvonalbeli gólomat, de kikaptunk öt egyre, így azt mondom, vasárnap inkább ne legyek eredményes, csak nyerjünk. Lélektanilag fontos lenne, hogy ellépjünk a kieső helyről, nagy lökést adna nekünk. Végig kiélezett lehet a bennmaradásért zajló harc, remélem, sokat segíthetek a csapatnak. Ami az eddigi jó fél évemet illeti: örülök, hogy Nyíregyházán lehetőséget kaptam arra, hogy az NB I-ben játszhassak, nem sikerült rosszul az őszöm, igaz, sohasem vagyok elégedett magammal. Kellenek még a gólok és a gólpasszok, és ha alattunk húzzák meg a vonalat az idény végén, nem lesz okom panaszkodni.”








