Portugál labdarúgóval erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

P.  GY. B. P. GY. B.
2026.02.11. 10:29
null
André Ferreira a Zalaegerszegnél folytatja (Fotó: ztefc.hu)
A Zalaegerszeg labdarúgócsapata bejelentette, hogy szerződtette a korábbi portugál utánpótlás-válogatott André Ferreirát.

Ahogy arról beszámoltunk, André Ferreira már kedden megérkezett Zalaegerszegre, a délnyugat-magyarországi klub pedig szerdán délelőtt be is jelentette a szerződtetését.

A 22 éves labdarúgó a Bragánál járta végig az utánpótlás-csapatokat, majd a B-csapatig jutott el, amelynek színeiben 56 harmadosztályú mérkőzésen kapott szerepet.

Ferreira elsősorban a védelem jobb oldalán bevethető, de szükség esetén a középpályán is tud játszani.

„Szerintem a klub, a stáb és a játékosok is nagyon jól fogadtak. Jó a közösség, ez már az első pillanattól érezhető, és boldog vagyok, hogy itt lehetek. Ez számomra remek lehetőség, hiszen korábban még nem játszottam az élvonalban, most pedig megmutathatom magam az első osztályban is. Portugáliában sokat tanultam a játékról és annak megértéséről, ezt pedig itt, Magyarországon is szeretném kamatoztatni. Célom, hogy a lehető legtöbb percet a pályán töltsem, megmutassam, mit tudok, és segítsem a csapatot.”

A klubhonlap beszámolója szerint Ferreira akár a Vasas elleni szerdai kupamérkőzésen szerepet kaphat a csapatban. A portugál labdarúgó nyárig kötelezte el magát, de a szerződésben szerepel egy további évre szóló opció.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZALAEGERSZEGI TE FC-NÉL
Érkezők: Akpe Victory (Akpe Victory Maduabuchukwu, nigériai, FK Banga – Litvánia), Nicolás Elosú (Nicolás Elosú Larumbe, argentin, Racing Club II – Argentína), André Ferreira (portugál, Sporting Braga B – Portugália), Garai Zétény (FC Ajka), Skribek Alen (Paksi FC, kölcsön után végleg)
(Az NB III-as csapathoz érkezett légiósok: Dario Bonilla (kolumbiai, Orsomarso SC – Kolumbia),  Isaac Chukwudi (nigériai, Beyond Limits – Nigéria)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatértek: – 
Az utánpótlásból vagy a második csapatból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Divaio Bobson (holland-suriname-i) 
Kiszemeltek: Aiden Harangi (amerikai-magyar, Eintracht Frankfurt II – Németország), Marlon (brazil, Juventude – Brazília), Gui Teixeira (brazil, Juventude – Brazília), Fernando Vera (paraguayi, Corinthians – Brazília)
Távozók: Bakti Balázs (NK Nafta 1903 – Szlovénia), Bodnár Gergő (Újpest FC), Klausz Milán (MTK Budapest, onnan kölcsönben Kazincbarcika), Krajcsovics Ábel (Újpest FC), Nagy Zsombor (Kolorcity Kazincbarcika)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatért klubjához: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Diego Borges (brazil) 

Legfrissebb hírek

Új fejlemények Demjén Patrikról: több hónapos kihagyásra számíthat a kapus

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 22:03

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Hős Zsombort megedzették az Ausztriában kapott pofonok

Labdarúgó NB I
2026.09.24. 10:13

Nagy Antal úgy érzi, a Honvédnál valakinek nem áll jól a kezében a karmesteri pálca

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 11:22

A Paks kapusát, Gyetván Márkot egy nagy védés pörgeti bele a mérkőzésbe

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 07:01

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 22:32

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47