Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

PÓSFAI GYULAPÓSFAI GYULA
2026.03.20. 13:47
null
Jonathan Levi és Bohdan Melnik (Fotó: Czinege Melinda)
Egyaránt kelet-magyarországi fellépés vár a bajnoki aranyéremért harcban lévő csapatokra a labdarúgó NB I hétvégi 27. fordulójában: vasárnap a tabella élén álló ETO a Kazincbarcika vendégeként Diósgyőrben játszik, a második FTC pedig Kisvárdán lép pályára, ahol a fővárosiak még sohasem vesztettek bajnoki mérkőzést! Nagy várakozás előzi meg a DVTK szombati nyíregyházi vendégjátékát és mivel Kovács Zoltán sportigazgató távoztával a diósgyőri ultrák visszatérnek a lelátóra, telt házra, több mint nyolcezer nézőre számítanak a szervezők. A tavasszal remeklő ZTE az Újpestet fogadja, a Puskás Akadémiához a harmadik helyen álló DVSC utazik, a forduló péntek esti nyitányán pedig az egyformán hét forduló óta nyeretlen MTK és Paks méri össze erejét.


ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK A LABDARÚGÓ NB I  27. FORDULÓJA ELÉ   

PÉNTEK

MTK BUDAPEST–PAKSI FC

♦ A 2006-ban induló NB I-es párharcukban ez lesz a 40. összecsapásuk, az örökmérleg 2021-ben billent át a tolnaiak oldalára és egyre nagyobb zöld-fehér fölényt mutat: 12 MTK-diadal, 9 döntetlen, 18 paksi győzelem, 49–66-os gólkülönbség. Ha a kék-fehérek most betalálnak, a következő lesz a tolnaiak elleni jubileumi, 50. góljuk.   

♦ Az előző 12 meccsükből – 2 iksz és 9 tolnai siker mellett – a kék-fehérek csupán egyet tudtak megnyerni, 2024 decemberében az Új Hidegkuti-stadionban 3–1-re. A legutóbbi 4 egymás elleni összecsapásukat kivétel nélkül a paksiak nyerték meg, legutóbb Pakson Böde Dániel két perc alatt elért duplájával 3–1-re.

♦ Amikor a fővárosi gárda volt a házigazda, 8-szor győztek a kék-fehérek, 7-szer a paksiak, 3 bajnokijuk pedig – 2008-ban, 2009-ben és 2023 júliusában – 1–1-es döntetlen lett. Tavaly augusztusban kétgólos hátrányból felállt ugyan az MTK, de Windecker József 82. percben értékesített tizenegyesével 3–2-re a tolnaiak kerekedtek felül.

♦ Holtversenyben ez a két csapat nyeretlen a leghosszabb ideje most az NB I-ben: az előző 7 fordulóban a fővárosiak 4, a tavaszi tabellán utolsó paksiak pedig mindössze 2 pontot gyűjtöttek. Legutóbb mindketten a tavaszi nyitó körben tudtak nyerni: a kék-fehérek Kisvárdán (3–2), az atomvárosiak pedig Felcsúton (2–1).

♦ Az NB I 12 helyszíne közül az Új Hidegkuti Nándor Stadionban esett eddig a legtöbb gól, átlagban 4.31 mérkőzésenként! Ez úgy jött össze, hogy pályaválasztóként az MTK érte el a legtöbb találatot (31), viszont egálban a második legtöbb gólt is kapta (25).

♦ Az MTK 5–3–5-ös mérlegével 6. helyen áll a hazai táblázaton, akárcsak a Paks 5–4–4-gyessel a vendégtabellán. 

SZOMBAT

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC–DIÓSGYŐRI VTK

♦ Az összes bajnoki mérkőzést tekintve a 66. keleti rangadó, köztük a 30. élvonalbeli ütközetük következik. Az NB I-es párharcuk eddig abszolút kiegyenlített: 9 döntetlen mellett mindkét csapat 10-szer tudott nyerni, ráadásul a gólkülönbségük 29–29. Tizenegy olyan élvonalbeli meccsük volt, amelyen legalább az egyik csapat nem talált be, így nem meglepő, hogy a gólátlag igen alacsony, mindössze 2.0/meccs. (Megjegyzés: az 1984 júniusában a pályán 7–2-es vendéggyőzelemmel véget érő diósgyőri mérkőzésük eredményét bundázás miatt az MLSZ törölte, majd 0–0-val igazolta, pontot viszont egyik csapat sem kapott, sőt, a következő bajnokságot –4 ponttal a másodosztályban kezdték. Ez a meccs a statisztikában nálunk is döntetlenként szerepel.)   

♦ Az NB I-ben legutóbb 2009 októberében ikszeltek, azóta 5-ször nyert a DVTK, 3-szor a Nyíregyháza. 2025-ben két egygólos Szpari-sikert két diósgyőri diadal követett. Decemberben Miskolcon úgy nyert 2–0-ra a DVTK, hogy Katona Levente kiállítása miatt a 47. percről emberelőnyben játszhatott.

♦ Az élvonalban a nyírségi gárda pályaválasztása mellett jelentős a hazaiak fölénye, hiszen 7 győzelem és 5 iksz mellett a vendég diósgyőriek csupán 3 sikert tudnak felmutatni. Ezeket 2015 májusában (1–2), 2024 októberében (0–2), illetve tavaly augusztusban (1–4) érték el. Utóbbi a Diósgyőr 2023-as feljutása óta a csapat legfölényesebb idegenbeli sikere az élvonalban, a 2024-es találkozó pedig arról marad emlékezetes, hogy a DVTK lett az első vendégcsapat, amely mind a 3 pontot elvitte a Nyíregyháza új stadionjából. 

♦ Bár a nyírségi együttes nyeretlen maradt az előző 2 fordulóban (1 döntetlen, 1 vereség), 4–3–1-es mérlegével és jobb gólkülönbségével még így is vezeti a tavaszi tabellát – igaz, az FTC egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. 

♦ A kiesésre álló, 11. DVTK-nak eddig nem jött be az edzőváltás, hiszen Nebojsa Vignjevics érkezése óta még nem győztek a piros-fehérek. Sőt, az MTK elleni fővárosi 1–1 után legutóbb hazai pályán 4–0-ra kikaptak borsodi riválisuktól, az így is tetemes hátránnyal utolsó Kazincbarcikától. A diósgyőriek ilyen súlyos vereséget ezt megelőzően 2021 májusában, a Fehérvártól szenvedtek el az NB I-ben. 

♦ A Barcikától elszenvedett vereséget követő napon távozott posztjáról Kovács Zoltán sportigazgató, akit Vincze Richárd követ. Ő eddig a klub akadémiájának volt a szakmai igazgatója, illetve tavaly tavasszal egy vesztes mérkőzésen átmenetileg az első csapatot is irányította. A váltás hatására a diósgyőri szervezett szurkolói csoportok jelezték, hogy visszatérnek a lelátóra, így telt házat, több mint 8000 nézőt várnak a nyíregyházi összecsapásra.  

♦ A Szpari pontjainak alig több mint egyharmadát gyűjtötte be saját közönsége előtt, 29-ből 11-et, 2–5–6-os mérlegével pedig csupán a Barcikát előzi meg a hazai táblázaton.

♦ A DVTK vendégként eddig a legrosszabbul teljesített a mezőnyből, a mérlege 2–3–8, és házon kívül – egyedüli csapatként – mindig kapott gólt ebben a bajnokságban. 

♦ A Nyíregyháza vezetőedzője, Bódog Tamás 2016 és 2018 között 46 mérkőzésen irányította a Diósgyőrt, ám a Szpari ellen egyszer sem dirigálta a miskolciakat, hiszen a nyírségi csapat akkoriban a másodosztályban szerepelt. 

♦ A DVTK-ból hiányozni fog a tavasszal 3 gólt szerző csatár, Lamin Colley, aki a múlt heti kiállítása miatt egy meccsre szóló eltiltás kapott. 

ZALAEGERSZEGI TE FC–ÚJPEST FC

♦ Ez a forduló legnagyobb múltú párosítása, hiszen már 96-szor találkoztak a legfelső osztályban. Az örökmérleg a lila-fehérek jelentős fölényét mutatja, hiszen míg a ZTE 24-szer, az Újpest 50-szer diadalmaskodott, a döntetlenek száma pedig 22.

♦ Az előző 3 meccsükön mindegyik eredménytípus előfordult, a májusi egerszegi 0–0 után ebben a bajnokságban rendre az aktuális vendégcsapat győzött, legutóbb Újpesten 2–0-ra a ZTE. A második gólt akkor Krajcsovics Ábel lőtte, aki azóta már a lila-fehéreket erősíti, új együttesében azonban még nem tudott eredményes lenni, mert tavasszal három találatát is érvénytelenítette a videóbíró.

♦ Zalában kiegyenlített a párharcuk: mindkét együttes 15-ször győzött, 16-szor pedig ikszeltek. A gólok számát tekintve a fővárosiak állnak jobban (64–70). 2019-es feljutásuk után sorozatban 4-szer a házigazda kék-fehérek diadalmaskodtak, az előző 4 meccsükön viszont felváltva jöttek a döntetlenek és az újpesti sikerek. Augusztusban 4–1-re nyertek a fővárosiak, akiknek ez a legnagyobb különbségű győzelmük, míg a zalaiaknak a legsúlyosabb vereségük a most zajló bajnokságban. 

♦ A ZTE legutóbb úgy harcolt ki 1–1-et Pakson, hogy Várkonyi Bence kiállítása miatt szinte az egész második játékrészben emberhátrányban volt. Nuno Campos együttese így már 6 bajnoki mérkőzés óta veretlen (3 győzelem, 3 iksz), és az övé a leghosszabb ilyen sorozat most az NB I-ben.

♦ A lila-fehérek az előző 5 bajnokijukból 3-at megnyertek – valamennyit otthon – és csak egyet veszítettek el. Ezzel a teljesítménnyel a mezőnyben a legkevesebb gólt kapva (5) a 3. helyet foglalják el a formatabellán. 

♦ A Zalaegerszeg 5–4–4-es mérlegével ott van a középmezőny elején a hazai táblázaton, ráadásul otthon a második legkevesebb gólt kapta (16).

♦ Az Újpest 4–3–5-ös mutatójával úgy 8. a vendégtabellán, hogy a 2026-ban lejátszott 3 házon kívüli meccséből csak a nyíregyházin tudott pontot szerezni (1–1), akkor is az 52. perctől emberelőnyben. 

♦ Múlt heti piros lapja miatt a védő Várkonyi Bence nem játszhat a zalaiaknál.

VASÁRNAP

PUSKÁS AKADÉMIA FC–DEBRECENI VSC

♦ Eddig kereken 30-szor mérkőztek meg az élvonalban, és a debreceniek minimális különbséggel állnak jobban, az örökmérleg ugyanis 10 Puskás Akadémia-siker, 11 DVSC-győzelem és 9 döntetlen. Bár csak kétszer végeztek 0–0-ra, a párharcnak mindössze 2.4 a meccsenkénti gólátlaga.

♦ A Loki az első 12 összecsapásukon veretlen maradt a felcsútiakkal szemben (8 győzelem, 4 döntetlen), akik 2019 tavaszán törték meg a rossz sorozatot (2–0). Az előző 2 évben azonban a Puskás Akadémia az eredményesebb a párharcban, hiszen a legutóbbi 10 meccsükből 7-et nyertek meg a felcsútiak és csak 2-t a debreceniek. Ebben a bajnokságban mindkétszer az éppen aktuális vendégegyüttes diadalmaskodott, legutóbb a Nagyerdei Stadionban Nagy Zsolt góljával 1–0-ra a PAFC.

♦ A Puskás Akadémia pályaválasztása mellett 14-szer találkoztak, és a mérleg kiegyenlített: mindkét gárda 5-ször győzött, 4-szer pedig ikszeltek. A gólkülönbség 16–12 a felcsútiaknak. Tavaly augusztusban úgy nyertek 3–1-re debreceniek, hogy a 85. percben még döntetlen volt az állás. Ezzel a piros-fehérek ötmeccses felcsúti nyeretlenségüknek vetettek véget (1 iksz, 4 vereség).

♦ Közös a két együttesben, hogy az előző 5 bajnokijukból csupán egyet tudtak megnyerni, mégpedig az utolsó helyen álló Kazincbarcika ellenit: a PAFC 2–0-ra, a DVSC 3–0-ra győzött Miskolcon.

♦ A múlt héten pihenő felcsúti csapat az egyetlen a mezőnyben, amely a legutóbbi 2 NB I-es mérkőzésén egyetlen pontot sem tudott gyűjteni. 

♦ A DVSC-nek van most a második leghosszabb veretlenségi sorozata az NB I-ben, amely 4 forduló óta tart (1 győzelem, 3 döntetlen). 

♦ Az előző 3 otthoni találkozóját egyaránt egy góllal elbukta a Puskás Akadémia, amely 4–2–6-os mérlegével és a második legkevesebb góljával (14) csak 10. a hazai táblázaton.  

♦ A Loki idegenben 2 ponttal többet gyűjtött, mint otthon (23, illetve 21), 6–5–2-es mérlegével úgy 3. a vendégtabellán, hogy csak az egy bajnokiját elhalasztó FTC kapott kevesebb gólt nála.

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC–ETO FC

♦ Mindössze a tavaly decemberben öt nap alatt lejátszott 2 találkozójuk van az élvonalban: előbb Mezőkövesden, majd Győrben is 3–1-re bizonyult jobbnak az ETO, amelyből Zseljko Gavrics mindkét összecsapáson betalált. Ezúttal egy harmadik helyszínen, Diósgyőrben mérik össze erejüket.

♦ 2017 és 2024 között 12 összecsapásuk volt az NB II-ben, és ezek közül a barcikaiak egyet sem tudtak megnyerni. A mérleg 7 ETO-győzelem és 5 döntetlen, 28–12-es gólkülönbség.

♦ A Kazincbarcika pályaválasztása mellett az NB II-ben 2-szer ikszeltek, 4-szer a vendég zöld-fehérek diadalmaskodtak. Legutóbb, 2024 májusában a Kolorcity Arénában a 16. percben már 2–0-ra vezettek a borsodiak, a már akkor Borbély Balázs vezetőedző által irányított győriek azonban Claudiu Bumba duplájával, valamint Szépe János góljával 3–2-re fordítottak. 2020 szeptemberében az ETO 5–0-ra tudott győzni Barcikán – ez a bajnoki párharc legfölényesebb diadala.

♦ Ötös vereségszériája tört meg a Kazincbarcikának múlt pénteken a DVTK ellen Miskolcon 4–0-ra megnyert borsodi rangadón, amelyen Kuttor Attila együttese a klub élvonalbeli történetében először jutott 4 gólig. A kék-sárgák legutóbb 2024 szeptemberében, még az NB II-ben, Tatabányán tudtak legalább ekkora különbséggel győzni (7–0).

♦ A tabella élén álló ETO legutóbb nem bírt otthon az MTK-val (0–0), és mivel előtti a ZTE otthonában kikapott (1–2), már 2 forduló óta nyeretlen, illetve a bajnokság során már negyedszer volt gólképtelen. 

♦ A Barcika 2–1–10-es mérlegével pályaválasztóként a legrosszabb teljesítményt nyújtotta a mezőnyben, ráadásul a legutóbbi 6 otthoni találkozóját kivétel nélkül elvesztette. Amióta Diósgyőrben rendezi a hazai meccseit, még sem gólt, sem pontot nem szerzett, vendégként viszont 6-szor betalált a DVTK kapujába. 

♦ A győri csapat 7–4–2-es mutatójával ott van a dobogón a vendégtabellán, és idegenben kimagaslóan a legtöbb gólt érte el a bajnokságban (32). A látogatóként kapott 18 góljából 5-öt az előző 2 fellépésén szedett be.

KISVÁRDA MASTER GOOD–FERENCVÁROSI TC

♦ A várdaiak 2018-as feljutása óta kereken 20 meccsük volt az élvonalban, és a ferencvárosiak fölénye hatalmas: a párharc örökmérlege ugyanis 1 kisvárdai győzelem, 4 döntetlen és 15 FTC-siker, 6–33-as gólkülönbség. Mivel a szabolcsiak a mérkőzéseik háromnegyedén, 15-ön be sem tudtak találni a zöld-fehérek kapujába, nem meglepő, hogy a párosítás gólátlaga mindössze 1.95.

♦ A rétközi piros-fehérek csak egyszer, 2021 júliusában tudták megverni az FTC-t, akkor a bajnokság nyitó fordulójában a portugál Joao Janeiro irányításával 2–1-re diadalmaskodtak a Groupama Arénában. Azóta 2 döntetlen mellett 8-szor győztek a fővárosiak, legutóbb decemberben 3–0-ra. Ebben a bajnokságban a ferencvárosi Ötvös Bence mindkétszer értékesített egy tizenegyest korábbi csapata ellen, most azonban térdsérülése miatt nem játszhat. 

♦ A Kisvárda 2017 októberében még másodosztályú csapatként a Magyar Kupában odahaza 1–0-ra legyőzte és kiejtette az FTC-t, az új Várkerti Stadionban azonban még nyeretlen a zöld-fehérekkel szemben: a mérleg 7 Ferencváros-siker és két 0–0-s döntetlen, 2–15-ös gólkülönbség. Az élvonal jelenlegi 12 helyszíne közül Kisvárda az egyetlen, ahol még sosem vesztett bajnokit a Ferencváros! 

♦ A rétköziektől hazai pályán csak 2020 februárjában Nemanja Obradovics, majd 2024 februárjában a jelenleg sérült korábbi csapatkapitány, Jasmin Mesanovic talált be az FTC kapujába (1–3). A decemberre halasztott várdai találkozójuk 1–0-s vendégsikerrel zárult.

♦ Háromfordulós veretlensége (2 győzelem, 1 döntetlen) szakadt meg legutóbb a Kisvárdának Újpesten (1–2), még sincs okuk panaszra a szabolcsiaknak, hiszen újonc létükre így is a tabella első felében, az 5. helyen kezdik meg a fordulót. 

♦ Valamennyi tétmérkőzést beszámítva 6-os győzelmi sorozata tört meg szerdán a Ferencvárosnak szerdán Bragában (0–4). Ezzel elbúcsúzott az Európa-ligától és most már az NB I-re koncentrálhat, amelyben a legutóbbi 3 bajnokiját megnyerte és egy meccsel kevesebbet játszva úgy második a tabellán, hogy kevesebb pontot vesztett, mint az előtte álló ETO.

♦ A Várda 7–2–4-es mérleggel dobogós pozícióban van a hazai táblázaton, 7 győzelme az ETO-val egálban a legtöbb a mezőnyben. Az előző 3 otthoni bajnokiját egy-egy góllal nyerte meg.

♦ Az FTC 10–2–1-es mérlegével, a legtöbb szerzett (26) és a legkevesebb kapott (10) góllal magasan vezeti a vendégtabellát. Egyedül a tavasszal remeklő Zalaegerszeg otthonában kapott ki (1–3), ahol Ibrahim Cissé kiállítása miatt a 28. perctől emberhátrányban futballozott.    

A 27. FORDULÓ PROGRAMJA
Március 20., péntek
20.00: MTK Budapest–Paksi FC (Tv: M4 Sport, rádió: Nemzeti Sportrádió). Vezeti: Berke Balázs
Március 21., szombat
14.00: Nyíregyháza Spartacus FC–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport+, rádió: Nemzeti Sportrádió)
16.30: Zalaegerszegi TE FC–Újpest FC (Tv: M4 Sport, rádió: Nemzeti Sportrádió)
Március 22., vasárnap
14.30: Puskás Akadémia FC–Debreceni VSC (Tv: M4 Sport, rádió: Nemzeti Sportrádió)
16.45: Kolorcity Kazincbarcika SC–ETO FC (Tv: M4 Sport, rádió: Nemzeti Sportrádió)
19.15: Kisvárda Master Good–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport, rádió: Nemzeti Sportrádió)

AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGk 
1. ETO FC Győr26148450–27+23 50 
2. Ferencvárosi TC25154649–27+22 49 
3. Debreceni VSC26128640–31+9 44 
4. Zalaegerszegi TE26109739–32+7 39 
5. Kisvárda261151032–39–7 38 
6. Paksi FC26108847–38+9 38 
7. Puskás Akadémia251051031–3135 
8. Újpest FC26961135–42–7 33 
9. Nyíregyháza Spartacus26781135–44–9 29 
10. MTK Budapest26771245–54–9 28 
11. Diósgyőri VTK265101133–44–11 25 
12. Kazincbarcika26521925–52–27 17 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

Labdarúgó NB I
4 órája

Boszniában folytatja a volt FTC-, ZTE- és DVTK-középpályás – hivatalos

Labdarúgó NB I
5 órája

Fontos intelem az Újpesttől az MTK elleni hazai bajnoki előtt

Labdarúgó NB I
9 órája

Újabb játékost jelentett be a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
12 órája

Panamai szélsővel erősített a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
16 órája

Videó: Így kért elnézést a szurkolóktól a nagy zakó után a DVTK edzője

Labdarúgó NB II
17 órája

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01