Botka Endrével hosszabbított a Ferencváros – hivatalos

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2026.06.18. 18:13
null
Botka Endre a következő idényt is az FTC-nél tölti (Fotó: fradi.hu)
Botka Endre a 2026–2027-es idényben is a Ferencvárosban szerepel majd, miután meghosszabbította idén nyáron lejáró szerződését.

„Miután kinevezték Borbély Balázst, onnantól kezdtem el érezni azt, hogy van még esély arra, hogy itt maradhassak – nyilatkozta a FradiMédia stábjának Botka Endre a hosszabbítás előzményeiről. – Az új edzővel már az első beszélgetés is azt sugallta nekem, hogy számít rám. És nyilván ő azért ismert, tehát tudja, hogy én milyen karakter vagyok. Én ha bíznak bennem, akkor tényleg akár a csillagos eget is le tudom hozni az edzőknek. Bízom benne, hogy most ez fog kijönni belőlem.”

A 31 esztendős játékos a pályafutását a Honvédban kezdte, ahol 2014-ben az élvonalban is bemutatkozott, majd 2017 januárjában igazolt a Ferencvároshoz, ahol egy kecskeméti kölcsönjátékot leszámítva azóta is játszik – írja a fradi.hu.

A korábbi 30-szoros válogatott védőnek ez már a 12. idénye lesz, 2017-es érkezése óta eddig hét bajnoki címmel és három Magyar Kupa-győzelemmel egészítette ki a Honvéddal megszerzett trófeagyűjteményét. A 2025–2026-os évadban három NB I-es meccsen és egy Mol Magyar Kupa-találkozón lépett pályára, így eddig FTC-mezben 164 bajnokin, 14 MK-mérkőzésen és 48 nemzetközi kupatalálkozón jutott szóhoz, 10 gólt és 13 gólpasszt jegyzett.

Emellett azt is bejelentette csütörtökön a Ferencváros, hogy hosszabbított két kapusával, így Szécsi Gergő és Őri Levente is marad a fővárosi klub kötelékében.

A 37 éves Szécsi legutóbb a 2022–2023-as bajnoki idényben lépett pályára, de az FTC Európa-liga-keretének tagja volt, míg a 23 esztendős Őri az előző évadban Soroksáron szerepelt kölcsönben, ahol 12 találkozón kapott lehetőséget az NB II-ben.

 

Legfrissebb hírek

Hős Zsombort megedzették az Ausztriában kapott pofonok

Labdarúgó NB I
23 órája

Manhercz Krisztián: Ritka, hogy idény közben ilyen szintű csapattal gyakorolhatunk

Vízilabda
2026.09.23. 11:39

Nagy Antal úgy érzi, a Honvédnál valakinek nem áll jól a kezében a karmesteri pálca

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 11:22

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Döntött Verstappen csapattársáról a Red Bull – hivatalos

F1
2026.09.23. 09:38

A Paks kapusát, Gyetván Márkot egy nagy védés pörgeti bele a mérkőzésbe

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 07:01

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 22:32

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47