Münsterből igazolt togói válogatott támadót az Újpest

R. P.R. P.
2026.06.10. 11:59
null
Fotó: ujpestfc.hu
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC a hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette a Preussen Münster 28 éves, togói válogatott támadóját, Etienne Amenyidót.

Amenyido játszott a Borussia Dortmund második csapatánál, majd a VVV-Venlónál, az Osnabrücknél és a St. Paulinál is, utóbbival bajnok lett a német másodosztályban. Legutóbb a Preussen Münster játékosa volt. Amenyido Németországban született, a korosztályos válogatottakban is játszott, de felnőttként a togói válogatottat választotta.

„Örülök, hogy Újpesten folytathatom, mert láttam, a remek körülmények és a nagy célok mellett Dárdai Pál személyében elhivatott sportigazgató vár rám – mondta Amenyido. – Alig várom, hogy elkezdjük a munkát és kezdődjön végre a szezon.”

„Amenyido elsősorban a támadósor közepén bevethető, jó fizikai adottságának köszönhetően megnehezíti a védők dolgát, de akár szélsőként is használható” – írta jellemzésében az ujpestfc.hu.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Etienne Amenyido (togói, Preussen Münster – Németország)
Kölcsönből visszatérhetnek: Babós Levente (BVSC-Zugló FC), Baranyai Nimród (Kolorcity Kazincbarcika), Dékei Márk (Videoton FC Fehérvár), Dénes Adrián (BVSC-Zugló FC), Geiger Bálint (Videoton FC Fehérvár), Juhász Bence (Kolorcity Kazincbarcika), Svékus Olivér (Tiszafüred VSE), Tiago Goncalves (portugál, Mantova – Olaszország), Varga Balázs (Budafoki MTE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Szentmihályi Ádám
Kiszemeltek: Manner Balázs (Nyíregyháza Spartacus), Markgráf Ákos (Puskás Akadémia FC), Muhamed Tijani (nigériai, Slavia Praha – Csehország, jelenleg kölcsönben Nyíregyháza Spartacus)
Távozók: Giorgi Beridze (grúz, szabadon igazolható), Davit Koburi (grúz, szabadon igazolható), Milan Tucic (szlovén, szabadon igazolható)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Nejc Gradisar (szlovén, Al Ahli – Egyiptom)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Riccardo Piscitelli (olasz, lejár a szerződése), Tamás Krisztián (lejár a szerződése)

 

Legfrissebb hírek

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2 órája

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
7 órája

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
7 órája

Konferencialiga-szereplő csapathoz igazolt az Újpestről távozó légiós

Minden más foci
13 órája

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
14 órája

Gólok, gólörömök és pontosztozkodás Nyíregyházán – képek

Labdarúgó NB I
22 órája

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
23 órája

A Garami-emlékhely felavatása sem segített a hazaiakon – képeken az MTK és az ETO összecsapása

Labdarúgó NB I
23 órája