NB III: négy mérkőzésre eltiltották a debreceni legendát

2022.05.06. 12:55
null
Sándor Tamás egy őszi bajnoki mérkőzésen (Fotó: Hajdú-Bihari Napló/Tóth Imre)
Sándor Tamás, a labdarúgó NB III Keleti csoportjának második helyén álló Debreceni EAC vezetőedzője négy mérkőzésre szóló eltiltást kapott – derül ki a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságának pénteki határozatából.

 

Sándor Tamást a szerdán lejátszott DVSC II–DEAC (1–1) városi rangadón állították ki. A két csapat meglehetősen feszült hangulatú meccset vívott, amelyen a DEAC a 95. percben egyenlített – és amelyen történt egy súlyos sérülés is: a DVSC II védője, Kovács Róbert többszörös lábtörést szenvedett.

Sándor Tamás a második félidő derekán kapta meg második sárga lapját, nem sokkal azt követően, hogy az indulatokat csillapítani próbáló Lovas László játékvezető elküldte a kispadtól Fekete Róbertet, a DVSC II kapusedzőjét (Fekete egymeccses eltiltást kapott).

Az NSO úgy értesült, hogy Sándor Tamás az első sárga lapot reklamálásért kapta, a másodikat pedig azért, mert véletlenül hozzáért a még játékban lévő labdához. Az eltiltás mértékének meghatározásakor súlyosító körülmény lehetett, hogy a piros lapos debreceni legenda a játékoskijáróból nézte a hajrát; a játékvezető egyszer meg is szakította a játékot, hogy figyelmeztesse őt.

Az MLSZ az NB II-es Haladást is megbüntette a hétfői, Vasas elleni bajnokin elhangzott szurkolói rigmusokért, pirotechnikai eszköz használatáért.

A szombathelyi klub a büntetés mértékét is közölte (1 millió forint), hozzátéve, hogy a testület enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a Haladás a pirotechnikai eszközt használó két szurkolót beazonosította, és velük szemben a szükséges intézkedést megtette.

Az MLSZ pénteki fegyelmi határozatai ide kattintva olvashatók el!

Legfrissebb hírek

Öt éven belül visszajutna az NB I-be a Haladás

Labdarúgó NB II
9 órája

Külföldről érkezik a DVSC új vezetőedzője

Labdarúgó NB I
13 órája

NB III: a Monor a Délkeleti csoport bajnoka

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 20:18

Navarro: A vezetők úgy döntöttek, nem hosszabbítanak

Labdarúgó NB I
2026.05.17. 13:21

Sergio Navarro távozik a DVSC-től – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 20:45

NB III: nyert, ezzel biztossá tette bennmaradását a Szeged-Csanád GA második csapata

Labdarúgó NB II
2026.05.16. 13:21

Az ETO megakadályozhatja, hogy a Fradi 100 éve nem látott sorozatot állítson be

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 13:18

Sportszerűségből jeles: odaadta a cipőjét, zokniban irányított a DVSC Kézilabda Akadémia szakmai igazgatója

Kézilabda
2026.05.14. 21:54
Ezek is érdekelhetik