NB II: Számolni kell a Szegeddel, szeretnénk feljutni – Bíró Bence

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
2022.08.02. 10:55
Az NB II 1. fordulójának záró mérkőzésének első félidejében Temesvári fejesével a vendég Szeged került előnybe, de a második játékrészben Futács duplájával fordított az MTK, és 2–1-re megnyerte a meccset. Mutatjuk a szegediek vezetőedzőjének, Alekszandar Sztevanovicsnak a találkozó utáni értékelését, illetve beszélgettünk játékosukkal, a korábban az MTK-ban is futballozó Bíró Bencével is.

Bíró Bence szerint jól kezdték a meccset, a vezetést is megszerezték.

„Próbáltunk szervezettek maradni a második félidőre is, de sajnos volt egy megingásunk a hatvanadik perctől, öt-tíz perc, ekkor kaptunk két gyors gólt, így megfordult a mérkőzés állása. Sajnos utána úgy éreztem, nem tudtunk váltani, hogy ki tudjunk egyenlíteni.”

Videónkban beszél arról, milyen volt éppen korábbi csapata, az MTK ellen kezdeni a szezont, mesél a beilleszkedésről, de szóba kerül portugáliai légióskodása is.

Alekszandar Sztevanovics vezetőedző pontosan tudta, hogy jó csapat ellen fognak játszani.

„Tudtuk, hogy akkor lehet esélyünk, ha agresszívan és kompaktan védekezünk. Ezt az első félidőben maradéktalanul teljesítették is a srácok, és kontratámadásokkal próbáltunk veszélyt teremteni, valamint rögzített helyzetekből, a gólunk is egy ilyen után született. A második félidőben is próbáltuk ezt játszani, de kissé szétesett a csapat játéka, igaz, ennek ellenére ott volt a lehetőségünk, hogy megduplázzuk az előnyünket. Kimaradt, és ez kulcsmomentumnak bizonyult.”

Németh Krisztián: Vártam a hazatérést, köszönöm, hogy így fogadtak a szurkolók

LABDARÚGÓ NB II
1. FORDULÓ
MTK BUDAPEST–SZEGED-CSANÁD GA 2–1 (0–1)
Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2000 néző. Vezette: Derdák Marcell (Huszár Balázs, Király Zsolt)
MTK: Balázs – Varju, Szépe, Nagy Zs., Medgyes S. –Kata (Horváth A., 90+2.), Mezei (Lehoczky, a szünetben), Bognár I. –Stieber Z. (Miknyóczki, a szünetben), Futács (Kovács Mátyás, 75.), Németh K. (Barkóczi, 89.).Szakmai igazgató: Bognár György
SZEGED: Molnár F. T. – Ódor, Temesvári, Szilágyi Z., Kővári (Bitó, 74.) – Gajdos, Sipos Sz., Simon Á. (Farkas A., 86.), Pintér Á. (Dobos Á., 64.) – Szatmári L. (Szakály D., 64.) – Bíró B. (Haruna, 64.). Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics
Gólszerző: Futács (61., 67. – a másodikat 11-esből), ill. Temesvári (34.)

Legfrissebb hírek

A KTE a ráadásban lőtt góllal verte meg a Vidit, csak döntetlenre volt képes a DVTK – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
1 órája

Szegeden is nyert az újonc Gyirmót

Labdarúgó NB II
2 órája

Három pontot ért az idény első kövesdi gólja

Labdarúgó NB II
2 órája

Potya gól után döntetlenre kapaszkodott vissza a DVTK

Labdarúgó NB II
2 órája

Kazincbarcikán zsinórban a negyedik vereségét szenvedte el a Kozármisleny, lemondott a vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2 órája

Az újonc otthonában nyert, továbbra is éllovas a Soroksár

Labdarúgó NB II
2 órája

Az utolsó percben gyűrte le a KTE a Videotont

Labdarúgó NB II
2 órája

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 22:22