Légiósok: Ennél több van bennem - figyelmeztet Buzsáky

2012.10.11. 19:16
Címkék
Buzsáky Ákos, az angol harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Portsmouth középpályása a klub hivatalos honlapjának elmondta: több van benne, szeretné bebizonyítani a szurkolóknak, hogy megérte őt szerződtetni.

„Még nem vagyok a legjobb formámban, de ez a meccs fontos volt számomra – utalt a Wycombe ellen három egyre elbukott mérkőzésre Buzsáky Ákos. – Nem is várom azt, hogy egy meccs után bombaformában legyek. Remélem, a Portsmouth szurkolóinak is be tudom bizonyítani, hogy érdemes volt szerződtetni engem. Előre akarok lépni a klubbal."

„Voltak jó megmozdulásaink a Wycombe ellen, de nagy hibákat vétettünk, s ha a futballban hibázol, gólt kapsz – folytatta a magyar légiós. – Egy motivált csapat ellen léptünk pályára, s tíz perc alatt kétszer is betaláltak nekünk – innen nehéz volt visszajönni. Legutóbbi három összecsapásunkból kettőt megnyertünk, egyszer pedig ikszeltünk, így mi voltunk a favoritok. Azonban nem mindig az esélyesebb győz, a Wycombe megérdemelte a győzelmet. Össze kell szednünk magunkat, és jobb eredményt elérni a Crewe ellen szombaton."

Legfrissebb hírek

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
4 perce

Ezt is megértük: 182 centis „terminátorral” bunyózott egy influenszer San Franciscóban

Egyéb egyéni
16 perce

„Fiatalszabály” és kevesebb légiós Brazíliában – döntöttek a klubok

Minden más foci
31 perce

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
40 perce

Evenepoel: Sohasem adom fel, jövőre az ötödik arany a cél!

Kerékpár
1 órája

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

Nézd az új szezon mérkőzéseit a HUNBASKET TV-n!

Kosárlabda
1 órája

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
1 órája