Légiósok: Nyernünk kellett volna – Adorján

2016.09.21. 13:18
Gólpasszt adott, majd gólt szerzett Adorján Krisztián, csapata, a Novara azonban még úgy sem tudott nyerni otthon, hogy ellenfele a 35. perctől emberhátrányban játszott.

„Ezt a mérkőzést meg kellett volna nyernünk – nyilatkozta Adorján a 2–2-es döntetlen után. – Jó teljesítményt nyújtottunk, irányítottuk a játékot, de valami mégis hiányzott ahhoz, hogy otthon tartsuk a három pontot. Amikor létszámfölénybe kerültünk, az ellenfél betömörült, nehéz volt szabad területet találni. Tőlünk kellett volna több. Pedig jól megy a csapatnak, ezt a munkát kell folytatnunk tovább, és ha úgy játszunk majd a folytatásban is, mint a Latina ellen, annak meglesz az eredménye.” Adorján a 2–2-es döntetlen után. – Jó teljesítményt nyújtottunk, irányítottuk a játékot, de valami mégis hiányzott ahhoz, hogy otthon tartsuk a három pontot. Amikor létszámfölénybe kerültünk, az ellenfél betömörült, nehéz volt szabad területet találni. Tőlünk kellett volna több. Pedig jól megy a csapatnak, ezt a munkát kell folytatnunk tovább, és ha úgy játszunk majd a folytatásban is, mint a Latina ellen, annak meglesz az eredménye.”

ADORJÁN KRISZTIÁN GÓLPASSZA

ADORJÁN KRISZTIÁN GÓLJA

Legfrissebb hírek

David Alaba szóban már megállapodott az Udinesével – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.09.23. 10:44

„Fiatalszabály” és kevesebb légiós Brazíliában – döntöttek a klubok

Minden más foci
2026.09.22. 10:01

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Két meccs után újra győzött a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 19:56

Náci karlendítés miatt kitiltottak 16 Roma-szurkolót a stadionokból

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 14:44

Serie A: edzőt váltott a Bologna – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 12:29

Nagy nehezen továbbjutott a Genoa az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2026.09.15. 19:53

Ittasan, bedrogozva okozott balesetet Daniel Maldini – súlyos büntetést kaphat

Olasz labdarúgás
2026.09.14. 11:08