Légiósok: Hosszú távon tervez velem a Leipzig – Gulácsi

2018.03.13. 20:34
Gulácsi Péter az idényben egy híján minden tétmeccsen pályára lépett a Bundesligában jelenleg hatodik, tavaly ezüstérmet nyerő RB Leipzigben, s a 27 éves kapus a Digi Sport híradójának elárulta, a lehető legtovább maradni szeretne Lipcsében.

„2022-ig szól a szerződésem, hosszú távon terveznek velem. Ebben a szezonban egyetlen mérkőzést leszámítva az összes tétmeccsen én álltam a kapuban, tehát azt gondolom, hogy amit meg lehetett tenni, azt megtettem” – mondta Gulácsi a Sport 24-nek.Gulácsi a Sport 24-nek.

„Jól érzem magam a klubnál, szeretnék hosszú ideig itt maradni. Kis lépésenként a klub folyamatosan előre fog haladni, és enne a részesének lenni nagy lehetőség a számomra is. A cél egyértelmű, Németország topklubjai közé szeretnénk tartozni, és nemzetközi szinten is – mint ahogy már az idei év is mutatja – minél tovább ott szeretnénk lenni, és remélem, ennél csak még jobb évek jönnek majd” – mondta Gulácsi, aki korábban a Red Bull másik csapatában, a Salzburgban szerepelt, és szép jövőt jósol az osztrák klubnál pallérozódó Szoboszlai Dominiknak is.

„Annál jobb helyen lenni fiatalon szerintem nem lehet” – mondta.

A kapus szót ejtett a magyar válogatottról is, szerinte a csapat gerincét kellene mihamarabb kialakítania Georges Leekens szövetségi kapitánynak.

„Ami nehézzé tesz a további építkezést, hogy nehéz megjósolni, ki lehet az, akit a következő egy-két évben fixen be lehetne építeni akár kezdőcsapatba is a válogatottnál. Nyilván a szövetségi kapitány feladata lesz ezeket az embereket megtalálni, egy olyan gerincet kialakítani, amely nemzetközileg fel fogja tudni venni a versenyt a többiekkel nemcsak a Nemzetek Ligájában, de utána a selejtezőkön is. Lesznek összetartásaink és négy meccsünk a júniusival együtt, úgy gondolom, hogy ez az idő elég ahhoz, hogy ezeket az embereket a kapitány megtalálja” – fogalmazott Gulácsi, akire fontos mérkőzések várnak: csütörtökön a Zenit elleni Európa-liga-visszavágó (az első meccset 2–1-re megnyerte a Leipzig), majd vasárnap a Bayern München elleni hazai bajnoki következik.

Legfrissebb hírek

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 23:10

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Willi Orbán klubrekorder lett Lipcsében

Légiósok
2026.09.18. 17:40

Gulácsi bemutatkozott a spanyol élvonalban, de a Villarreal ismét kikapott

Spanyol labdarúgás
2026.09.14. 22:54

Willi Orbán is betalált, a nevét skandálta a közönség – a Leipzig kiütötte a Hamburgot

Német labdarúgás
2026.09.13. 17:36

„Tündérmese!” – a Como történelmi győzelmének sajtóvisszhangja

Bajnokok Ligája
2026.09.11. 10:39

Willi Orbán: Rendkívül fájdalmas ez a vereség!

Bajnokok Ligája
2026.09.11. 10:09

Mészárlás a tóparton, avagy a Leipzig kiütésével mutatkozott be a Como a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:12