Légiósok: combsérülés miatt véget ért Balogh Botond idénye

2022.04.07. 17:30
null
Balogh harmadszor szenvedett izomsérülést (Fotó: Andrea Cantini)
Combsérülés miatt vélhetően befejeződött a futballidény Balogh Botond, az olasz másodosztályban szereplő Parma játékosa számára – jelentette az MTI.

 

„A combomban elszakadt egy ín, ami miatt valószínűleg vége a szezonomnak” – fogalmazott csütörtökön az M1 aktuális csatornának a novemberben San Marino ellen csereként a felnőttválogatottban bemutatkozó 19 éves védő, akit szombaton a Cosenza ellen idegenben 3–1-re megnyert bajnoki 25. percében kellett lecserélni. Az orvosok és masszőrök tájékoztatása szerint a felépülése legalább két hónapot fog igénybe venni, így a Serie B tizedik helyén álló Parma már nem számíthat a játékára.

Balogh felidézte: különösen az viselte meg lelkileg, hogy az elmúlt esztendőben ez a harmadik izomsérülése úgy, hogy pályafutása korábbi részében ezek elkerülték. Mint mondta, ki kell vizsgálni, hogy mi állhat ennek hátterében.

A kezeléseket elkezdte, otthon lábadozik, jegeli a sérült részt, a mozgást fokozatosan kezdheti majd el. Amennyiben jó ütemben halad a felépülése, úgy két hét múlva már egy kicsit futhat is.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Tenisz: csaknem ötórás meccs után a nyolc között

Utánpótlássport
2026.09.23. 20:21

„Fiatalszabály” és kevesebb légiós Brazíliában – döntöttek a klubok

Minden más foci
2026.09.22. 10:01

Balogh Botond: Vissza akarok kerülni arra a szintre, ahová tartozhatok

Légiósok
2026.09.10. 09:40

Olasz Kupa: továbbjutás után menesztették az edzőt

Olasz labdarúgás
2026.09.01. 23:18

Balogh Botond a Westerlo játékosa lett – hivatalos

Légiósok
2026.09.01. 14:50

Balogh Botond a Westerlo játékosa lehet – NS-infó

Légiósok
2026.08.30. 20:51

Visszatérő vb-ezüstérmes vezérletével nyert a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.08.29. 22:49

Allegri cseréi döntöttek, idegenbeli győzelemmel kezdett a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.08.22. 22:42