Valami hiányzik – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
2026.01.02. 23:56

 

A PREMIER LEAGUE 19. fordulóját követően a címvédő Liverpool a negyedik helyről várja a folytatást, az éllovas Arsenaltól tizenkét ponttal lemaradva. A hátrány négygyőzelemnyi, ami a váratlan fordulatokban bővelkedő angol élvonalban is sok. Ami viszont kevés, az a liverpooliak vérszegény 0–0-s döntetlenje a Leeds United ellen. Persze nekünk, magyaroknak örömteli, hogy Szoboszlai Dominik végre a középpálya tengelyébe került, más kérdés, hogy vele is gólképtelen maradt a csapat – annak ellenére, hogy az ezt megelőző öt bajnokiján tizenegy pontot szerzett.

Összességében hektikusan alakult a bajnok első féléve. Noha remek futballisták – Jeremie Frimpong, Florian Wirtz, Alexander Isak, Hugo Ekitiké – érkeztek az Anfieldbe, Arne Slot edző mintha a bőség zavarával küszködött volna. Egyfelől a Premier League gyilkos tempójához rotálni kell az együttest, ugyanakkor jól működő szerkezetbe nyúlt bele, merthogy a horribilis összegekért megvásárolt futballisták mégsem koptathatják a kispadot. Arra pedig senki sem mert gondolni, hogy a német labdarúgás egyik legnagyobb ígérete, Florian Wirtz csupán decemberben, a Wolverhampton ellen szerzi meg első bajnoki gólját…

Emellett számos sérülés hátráltatta a címvédőt, aminek magyar vonatkozású következménye, hogy a jolly joker, Szoboszlai Dominik nemegyszer a jobb oldali védő pozíciójába kényszerült. Nyilván a holland szakvezető is tisztában van a magyar válogatott csapatkapitányának kreativitásával, ugyanakkor azzal is, hogy a Liverpool sokkal rosszabbul jár, ha mást visz hátra. Örömteli ugyanakkor Kerkez Milos beépülése bal oldali védőként, még úgy is, hogy a Leeds ellen csereként jutott szóhoz.

A gyengébb szereplés kapcsán rebesgették, hogy Slot alatt inog a kispad, ám a klub vezetői voltak annyira bölcsek, hogy nem menesztették a bajnoki címet öt év után a Mersey partjára visszahozó aranycsinálót. A baj, persze, nem jár egyedül, Mohamed Szalah – így írnám… – hepciáskodása sem tett jót az együttesnek. Vélhetően az Afrika-kupán Egyiptomot erősítő csatár sorsát megoldja az idő.

Szoboszlai Dominik kiváló teljesítménye mellett Hugo Ekitiké játékának lehet örülni (a francia csatár akár az egyiptomi sztár utóda lehet).

S hogyan lehetne egy mondatban jellemezni a Liverpool eddigi teljesítményét? 

A BBC fején találta a szöget, amikor a Leeds elleni bajnokit követően így jellemezte a csapatot: valami hiányzik.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
1 órája

Oda és vissza – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
17 órája

Kezdődik a bajnoki hajrá! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.04.03. 23:48

Meseföldről jöttek… – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
2026.04.01. 22:51

Fő a bizalom – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2026.03.31. 23:23

Észrevétlen őrségváltás – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2026.03.30. 23:21

Egy csatár védelmében – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.03.29. 23:33

Eredményjelző-üzenet – Vincze András jegyzete

Magyar válogatott
2026.03.28. 23:19
Ezek is érdekelhetik