Cselgáncs Eb: Csoknyai László is kvótához jutott, elégedett az elnök

MTI MTIMTI MTI
2012.04.28. 18:26
Címkék
A cseljabinszki cselgáncs Európa-bajnokság pénteki napján az első fordulóban búcsúzó Csoknyai László (81 kg) megszerezte a kvótát a londoni olimpiára.

A magyar szövetség (MJSZ) számításai szerint – bár korábban úgy hírlett, hogy csak az európai szövetség szabadkártyájával kvalifikálhatja magát a nyári játékokra – a paksi dzsúdós az utolsó helyen még éppen bekerült a világranglista első 22 helyezettje közé, így közvetlenül kijut az olimpiára. A párhuzamosan zajló Ázsia-bajnokságról az üzbég Jahjo Imamov a döntőbe kerüléssel meg tudta volna előzni őt, ám végül csak bronzérmes lett.

A magyar színeket tehát hét dzsúdós képviseli majd Londonban: Csernoviczki Éva (48 kg), Karakas Hedvig (57), Mészáros Anett (70), Joó Abigél (78), Ungvári Miklós (66), Csoknyai László (81) és Bor Barna (+100).

Tóth László, az MJSZ elnöke az oroszországi városból adott rövid Eb-értékelést szombaton az MTI-nek: „Maximálisan elégedett vagyok a szereplésünkkel, Csernoviczki Évi bronza és Bor Barna ezüstje mellett Joó Abigél mai diadala bearanyozta a hétvégénket. A versenyzők hozták, amit vártunk tőlük, ezzel együtt ismét hangsúlyoznám, hogy ez az Eb csak egy állomás volt az olimpiai felkészülésben.”

Legfrissebb hírek

Felkészülés: három góllal kikapott a Nyíregyháza cseh ellenfelétől

Labdarúgó NB I
2 perce

Videó: ezzel a góllal vezet Norvégia Elefántcsontpart ellen

Foci vb 2026
2 perce

Elkezdődött a második félidő!

Foci vb 2026
5 perce

Négy szakember érkezését jelentette be az ETO FC

Labdarúgó NB I
7 perce

Ha lett volna VAR, Puskásék megnyerik a vb-t

Foci vb 2026
18 perce

Egygólos norvég vezetés a szünetben

Foci vb 2026
19 perce

LeBron James elhagyja a Lakerst, máshol kíván játszani

Amerikai sportok
42 perce

Megműtötték a Newcastle védőjét, aki sérülés miatt maradt le a vb-ről

Angol labdarúgás
44 perce
Ezek is érdekelhetik