Olimpia: Budapesten tart konferenciát az Európai Olimpiai Bizottság

2012.04.25. 11:35
Címkék
Három hónappal a londoni játékok kezdete előtt Budapesten kerül sor csütörtöktől szombatig az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) 33. szakmai konferenciájára a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szervezésében.
A MOB szerdai tájékoztatása szerint az eseményen a 49 európai tagállam delegáltjai, vezetői, az olimpiai szervezőbizottságok, a nemzetközi és a kontinentális ötkarikás bizottságok vezetői, képviselői, valamint társ- és sportszervezetek vesznek részt a Hilton Hotelben. A londoni szervezőbizottság (LOCOG) a konferencia keretein belül tartja utolsó egyeztetését a 49 európai tagország vezetőivel. A budapesti ülésen a 2014-es szocsi téli játékok, valamint a szintén 2014-ben, a kínai Nancsingban sorra kerülő nyári ifjúsági olimpia szervezőbizottságának képviselői is részt vesznek.Ugyancsak a háromnapos tanácskozás idején kerül sor a Nemzetközi Fair Play Bizottság rendezvényeire, köztük a 2011-es díjak ünnepélyes átadására egy gála keretében, szombat este a gödöllői Grassalkovich Kastélyban.A hivatalos program csütörtökön 9 órakor az EOC végrehajtó bizottságának tanácskozásával kezdődik, majd 15 órától plenáris ülésre, ezt követően pedig sajtótájékoztatóra kerül sor. Pénteken 9 órától folytatódik a plenáris ülés, 14.30-tól pedig munkaértekezleteket tartanak. Szombaton reggel ismét plenáris üléssel kezdenek a résztvevők, akik délután Gödöllőre utaznak, ahol a Nemzetközi Fair Play Bizottság díjátadó ünnepsége 18 órakor kezdődik a kastélyban.
Legfrissebb hírek

Blaskó Mihály örül, hogy barátjával élhette át élete egyik legnagyobb élményét

Csupasport
7 perce

Íme, az Elefántcsontpart–Norvégia meccs kezdői

Foci vb 2026
16 perce

Elefántcsontpart az Inter csatárával kezd, a norvégoknál kimaradt a Dortmund védője

Foci vb 2026
27 perce

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
51 perce

Lőrincz Tamás a birkózószövetség egyetlen elnökjelöltje

Birkózás
58 perce

Így élte meg a tizenegyespárbajt a holland és a marokkói kispad

Foci vb 2026
1 órája

Elkészült az NB II sorsolása, a DVTK Nagykanizsán kezd

Labdarúgó NB II
1 órája

Kétszeres BL-győztes csatárral erősített a Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik