Szász Emese olimpiai kvótát szerzett Pozsonyban

MTI MTIMTI MTI
2012.04.21. 20:55
null
Szász Emese (balra) mellett Laura Flessel-Colovic jutott be a fináléba, amit nem vívtak le (Fotó: MTI)
Címkék
Olimpiai kvótát szerzett a párbajtőröző Szász Emese a vívók pozsonyi kvalifikációs versenyén, így ott lehet a londoni játékokon. Szász a viadal honlapja alapján a csoportküzdelmeket első kiemeltként kihagyta, majd az egyenes kieséses szakaszban a norvég színekben szereplő Caroline Piaseckát 15-4-re, a görög Niki Szidiropulu-Hrisztodulut 15-5-re, végül a brit Corinna Lawrence-t 15-11-re legyőzve bejutott a döntőbe, ami ötkarikás részvételt ért.

A másik ágon a francia Laura Flessel-Colovic menetelt el a fináléig, többek között a svéd Emma Samuelssont és az észt Erika Kirput búcsúztatva. A döntőt nem vívták le.

„Nagyon nehéz év áll mögöttem. Mindenképpen ki akartam harcolni az olimpiai részvételt, és ha az utolsó pillanatban is, de sikerült – mondta boldogan a távirati irodának Szász. – Egyelőre még fel sem fogom, hogy innentől már nem a kvótaszerzésre, hanem az olimpiai szereplésre kell koncentrálnom. Úgy érzem, kezdem visszanyerni a formámat a műtétem és a hosszú kihagyás után, és remélem, Londonban éremért küzdhetek.”

Szász Emese számára szerencsésen alakult a tábla, a legerősebb ellenfelek a másik ágon vívtak.

„Mindenki nagyon izgult, azért is került a másik ágra Kirpu és Samuelsson, mert mindketten elrontották a csoportszakaszt. Egyszer azért nekem is lehet szerencsém annyi balszerencse után” – utalt az elmúlt évi gondjaira, többek között könyöksérülésére, amely utóbb műtéthez vezetett.

„Emese első két ellenfele nem fejtett ki komoly ellenállást, az angol lánnyal szemben viszont az elején egy darabig szoros volt az állás – értékelt Mincza-Nébald Ildikó, a párbajtőrözők vezetőedzője. – Pszichikai csata volt az összes asszó, mindenkin érződött, hogy nagyon izgul, ilyenkor pedig nehezen érvényesül, hogy valaki jobb vívó a másiknál.”

Az európai zónaversenyre csak olyan országok küldhettek egy-egy vívót, amelyek az adott szakágban előzőleg nem szereztek egyetlen kvótát sem. A szlovák fővárosban a magyar színek képviseletében még a kardozó Benkó Réka szerepel, ő vasárnap lép pástra. Előzőleg a tőröző Gátai Róbertnek nem jött össze az ötkarikás részvétel kiharcolása.

A magyarok Szász sikerével jelenleg négy vívókvótával rendelkeznek: korábban férfi kardban Szilágyi Áron, férfi párbajtőrben Imre Géza, női tőrben pedig Mohamed Aida biztosította helyét az ötkarikás mezőnyben. A csapatversenyekben nem lesznek érdekeltek a magyarok az olimpián.

Legfrissebb hírek

MotoGP: Quartararo és Rins is elhagyja a Yamahát

Egyéb autó-motor
8 perce

Nagyon rosszul öregedett a német kommentátor véleménye Paraguayról

Foci vb 2026
25 perce

Wimbledon: lazán lépett tovább az ötödik kiemelt a férfiaknál

Tenisz
31 perce

Több mint hatszázan indulnak a 42. Vasi Vasember triatlonversenyen

Egyéb egyéni
33 perce

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
1 órája

Újabb távozók Újpesten, Piscitelli sem folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

A spanyolok védője inkább megkopaszodna, mint hogy Barca-tetoválása legyen

Foci vb 2026
1 órája

Vas János: Az a fontos, hogy Szongoth Domán mindennap jobb akarjon lenni

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik