London 2012: Nem mindig tudtam uralkodni a könnyeimen - Kis G.

Vágólapra másolva!
2012.07.05. 09:44
null
A sérülése után visszatérő center bízott benne, hogy benne lesz az utazó keretben (Fotó: Reuters)
Kemény Dénes az olimpiai címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a keretszűkítésnél kihagyta a londoni keretből Kis Gábort. A szolnokiak olimpiai bajnoka – aki a klubszezon döntő részét sérülés miatt kihagyta – érhető csalódottsággal fogadta a döntést.

 

„Elfogadtam, és nem is keresek magyarázatokat, kifogásokat, hogy miért nem mehetek az olimpiára – nyilatkozta Kis Gábor a Nemzeti Sportnak. – Bíztam benne, hogy tagja leszek az utazó keretnek, s úgy éreztem, a csapat segítségére tudok lenni az olimpián is – bár ezzel nyilván mindenki így volt. Nehéz szavakba önteni, mit éreztem: csalódott voltam, de nem olyan értelemben, hogy nem fogadom el a döntést. Örültem volna, ha valami végre összejön ebben a negatív szériában, de nem így történt. Persze majd ezen is túl leszek, ezt is megoldom.”

Kisnek sérülése miatt a tavalyi világbajnokságon és az idei Európa-bajnokságon esélye sem lehetett a szereplésre. Az olimpiai felkészülésre azonban már felépült, becsülettel tette a dolgát, ismét a réginek érezte magát, a cosenzai tornán nyújtott teljesítménye alapján pedig már egyenesen úgy érezte, helye lehet az utazók között. A klasszisokat tekintve bőség zavarával küzdő kapitány azonban más mellett tette le a voksát.

„Borzasztó volt. Persze az ember felkészül mindkét változatra. Mondogathatja magának, hogy itt a nyár, és nem augusztus közepén kezdődik a szabadság, hanem már most lehet menni horgászni, de mégis... Amikor szembesültem az »ítélettel«, nyolc-tíz másodperc kellett, hogy felfogjam... A szívem a torkomban dobogott, ki akart a helyéről ugrani. Aztán... Gratuláltam a társaknak, kívántam nekik, hogy nyerjék meg az olimpiát, majd akik odajöttek hozzám sajnálkozni, azoknak megköszöntem, aztán kimentem a tornateremből. Ki voltam bukva, nem mindig tudtam uralkodni a könnyeimen, de próbáltam erős férfiként viselni a történteket.”

A CSÜTÖRTÖKI NEMZETI SPORTBAN KIS GÁBOR ARRA A KÉRDÉSRE IS VÁLASZT AD, HOGY Ő VAJON HIBÁZOTT-E VALAMIBEN, ÉS BESZÉL ARRÓL IS, HOGYHA TESTBEN MÁR NEM LEHET, LÉLEKBEN AZÉRT OTT LESZ TÁRSAIVAL AZ OLIMPIÁN.

Legfrissebb hírek

Homonnai Márton két arca – 120 éve született Komjádi Béla kedvenc játékosa, aki végül elárulta mesterét is

Népsport
2026.02.05. 07:59

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
2026.02.04. 06:35

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
2026.02.03. 13:31

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
2026.02.03. 10:20

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Madaras Norbert: Az egyén soha, egyetlen pillanatig sem gondolhatja, hogy a csapat felett áll

Vízilabda
2026.02.01. 11:31

Szépen csillogó ezüst Belgrádból – képösszeállítás a magyar férfi vízilabda-válogatott Eb-jéről

Képes Sport
2026.02.01. 09:56
Ezek is érdekelhetik