Olimpia: Pattantyús az első fordulóban búcsúzott

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
2012.07.28. 18:08
Címkék
A július eleji világranglista 80. helyén álló Pattantyús Ádám öt játszmában kikapott az ausztrál William Henzelltől (világranglista-130.) a londoni olimpia asztalitenisz-tornájának első fordulójában.

Az első szett nagyon változatos játékot hozott, előbb az ausztrál vezetett 4:1-re, majd innen fordított Pattantyús 6:4-re, hogy aztán 6:6 után is vezessen 8:6-ra, de a végén Henzell örülhetett (11:13).

A második szettben az ausztrál 8:5-re ellépett, majd 10:8-as előnyénél két szettlabdához jutott, amelyek közül már az elsővel élt (8:11).

A folyamatosan pörgető ausztrál a harmadik játszma elején sem ragadt be (3:0), és bár a végjáték ezúttal is szoros lett, 10:9 után most sem remegett meg Henzell keze (9:11).

A negyedik szettben aztán megtört a jég, hamar nagy előnybe került a magyar játékos, 5:1-re elhúzott, és végül magabiztosan, az eddigi legrövidebb (hatperces) felvonás során szépített (11:6).

A folytatásban fej-fej mellett haladtak a felek, 9:8-as Pattantyús-vezetés után azonban Henzell két pontot szerezve mérkőzéslabdához jutott, és végül 41 perc játék után a második fordulóba jutott. Az ausztrál ellenfele a második körben a portugál Joao Monteiro lesz.

„Úgy érzem, fejben túlkomplikáltam ezt a meccset – mondta az MTI-nek a magyar játékos. – Legutóbbi három találkozásunkkor megvertem ezt a srácot, így egy kicsit rám került a nyomás, hogy most negyedszer is meg kellene. Az első szettben nem is ment rosszul a játék, de aztán a folytatásban kicsit tompább, félszegebb voltam a kelleténél. Ő az olimpia szempontjából rutinosabb, nekem ez az első ilyen nagy versenyem, még szokatlan volt a légkör.”

A 17-32. kiemeltek a második, az 1-16. kiemeltek pedig a harmadik körben kapcsolódnak be a küzdelmekbe.

Közben eldőlt, hogy a női tornán 23.-ként rangsorolt Póta Georgina (világranglista-48.) első ellenfele a horvát színeket képviselő Tian Yuan (108.) lesz vasárnap 11 órától.

LONDON 2012
ASZTALITENISZ, FÉRFIAK, 1. FORDULÓ
Pattantyús (magyar)–Henzell (ausztrál) 1:4 (–11, –8, –9, 6, –9)

Legfrissebb hírek

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
26 perce

Az MLSZ nyilvánosságra hozta az NB I 5. fordulójának programját

Labdarúgó NB I
33 perce

Korábbi NBA-játékosok jelezték, jelentkeznének a női liga jövő évi draftjára

Amerikai sportok
53 perce

Pigniczki Fanni a 36. helyen végzett egyéni összetettben az rg vb-n

Torna
58 perce

Tóth Balázsék meccsével indul pénteken az angol másodosztály idénye

Angol labdarúgás
1 órája

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Fucsovics feladta, Udvardy kikapott Cincinnatiben

Tenisz
1 órája

Kézilabda: győzelemmel folytatta a felkészülést a Veszprém és az FTC

Kézilabda
1 órája