U21-es Eb-selejtező: Németh András nem játszhat a belgák ellen

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2023.10.16. 10:10
null
Németh Andrásra a belgák ellen nem számíthat Gera Zoltán szövetségi edző (Fotó: Fejér Megyei Hírlap/Kricskovics Antal)
A Skóciában kisebb sérülést szenvedő Németh András nem tudja vállalni a Belgium elleni keddi Eb-selejtezőn a játékot, a felnőttválogatottba meghívott Balogh Botond azonban csatlakozott a korosztályos nemzeti együtteshez.

 

Az ismerkedés jegyében nem a Telkiben található edzőközpontban, hanem a Hidegkuti Nándor Stadionban edzett vasárnap a Skóciából hazatérő U21-es válogatott. A Gera Zoltán szövetségi edző irányította csapat első ízben lép pályára az MTK Budapest stadionjában, ezért a szakmai stáb úgy találta jónak, ha a Belgium elleni keddi Európa-bajnoki selejtezőjét megelőzően a mérkőzés helyszínén tréningezik. A magyar korosztályos gárda pénteken Skóciában kapott ki 3–1-re, s bár hat ponttal továbbra is csoportja második helyén áll, rajta kívül csak az utolsó Málta játszott három mérkőzést, a többi együttes kettőn van túl. A 2025-ös szlovákiai Eb-re nem vezet egyszerű út, a következő ellenfél papíron (lényegesen) erősebb. Az erőviszonyokat tükrözi, hogy a magyar csapatot a negyedik kalapból, a belgát pedig a másodikból húzták a sorsoláskor, s míg előbbi becsült piaci értéke a Transfermarkt szerint nem éri el a kilencmillió eurót, addig a keddi vetélytársét 64.4 millióra taksálja.

Eldőlt, hogy a Motherwellben a 23. percben lecserélt Németh András nem tudja vállalni a játékot, kihagyja a belgák elleni összecsapást – sérülése azonban nem súlyos. A Hamburg húsz­éves középcsatárának kiválása érzékeny veszteség, hiszen a korosztályban 14 meccsen nyolcszor volt eredményes, Kazahsztán ellen gólpasszt is adott. A keret azonban új taggal bővült, a felnőttválogatottól Balogh Botond érkezett. A Parma 21 éves belső védőjét a cserék közé nevezte Marco Rossi szövetségi kapitány a Szerbia elleni szombati Eb-selejtezőn, ám Gera Zoltán minden bizonnyal pályára küldi őt – jól jönne neki a kilencven perc, mivel klubjában meggyőző teljesítménye ellenére kevés lehetőséget kap.
Legfrissebb hírek

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

A magyar válogatott védő megérkezett a török klubhoz

Légiósok
2025.09.08. 09:30

Balogh Botond szombaton Törökországba repül – NS-infó

Légiósok
2025.09.06. 10:01

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25

Szélesi Zoltán szerint a sok NB I-es játékperc nem jelent automatikusan minőséget a fiataloknál

Magyar válogatott
2025.09.04. 19:25

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

Yaakobishvili Antal kihagyja az U21-es válogatott meccsét

Magyar válogatott
2025.09.02. 21:08

Balogh Botond iránt élénken érdeklődik az FC Basel – NS-infó

Légiósok
2025.08.27. 21:17
Ezek is érdekelhetik