Eltemették Mezey Györgyöt

   Munkatársunktól Munkatársunktól
2025.11.05. 18:32
null
Fotó: Árvai Károly
November 5-én, a Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra az október 8-án, 84 éves korában elhunyt Mezey Györgyöt. A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányának temetésén Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke mondott gyászbeszédet, és lerótta kegyeletét Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, a Puskás Akadémia alapítója is.

A magyar labdarúgó-válogatottat az 1986-os világbajnokságra kijuttató szakember temetésén ott voltak az akkori vb-résztvevő játékosok is, így Nagy Antal, csapatkapitány, Disztl Péter, Sallai Sándor, Esterházy Márton, Róth Antal, Détári Lajos és Andrusch József, a Magyar Labdarúgó-szövetség jelenlegi elnöke, Csányi Sándor, és a főtitkár Vági Márton mellett a korábbi MLSZ-elnök, Bozóky Imre és a korábbi alelnök, Berzi Sándor is, de tiszteletét tette Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Jakab János, a Budafoki MTE tiszteletbeli elnöke, miniszterelnöki tanácsadó is. A korábbi szövetségi kapitányok közül részt vett a temetésen Bozsik Péter, Gellei Imre, Csank János, Egervári Sándor és a Berlinből hazatérő Dárdai Pál is, de eljött Nyonból az Európai Labdarúgó-szövetség edzőképzésének vezetője, Frank K. Ludolph is.

A korábbi edzőkollégák közül Pásztor József, Varga Sándor, Ubrankovics Mihály, Puskás Lajos, Both József, Varga István és Kiss László, míg az egykori válogatottak közül Halmai Gábor, Pető Tamás, Simek Péter, Nikolics Nemanja, Mészöly Géza, Erős Károly, Kovács Zoltán és Márton Gábor is megjelent Mezey György temetésén.

A gyászszertartást Kiss-Rigó László, szeged-csanádi megyéspüspök celebrálta.

 

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
10 órája

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
14 órája

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04