Eusébio is köszöntiPuskás Ferencet

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2002.07.29. 21:25
Címkék
A portugálok legendás csillaga, Eusébio Da Silva Ferreira faxüzenetben közölte az MLSZ-szel, hogy elfogadja a meghívást, és jelen lesz az augusztus 21-én sorra kerülő Magyarország–Spanyolország barátságos találkozón, ami az idén 75 esztendős Puskás Ferenc tiszteletére rendeznek. Mint ismeretes, a Puskás-stadionná átkeresztelt Népstadionban az új név alatt az első hivatalos labdarúgó-mérkőzés a spanyolok – remélhetőleg nagy közönséget vonzó – vendégjátéka lesz.A két egykori klasszist egyébként régi barátság köti össze, a pályán az 1962-es, Amszterdamban megrendezett BEK-döntő volt a leghíresebb, máig emlékezetes találkozásuk. A Benfica akkor 5:3-ra legyőzte a Puskással felálló Real Madridot, a portugálok góljai közül kettőt Eusébio szerzett, míg a másik oldalon mindhárom találat a magyar klasszis nevéhez fűződött. Az mlsz.hu azt írta e meccs kapcsán, a legenda szerint a portugál a meccs után elkérte példaképe dresszét…A mozambiki származású, immár 60 éves egykori csatárzsenit 1965-ben Európa legjobb játékosának választották, majd egy évvel később az angliai világbajnokságon is remekelt, hiszen kilencszer talált az ellenfelek hálójába, és ezzel gólkirály lett.
Legfrissebb hírek

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
14 perce

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
58 perce

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
1 órája

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
1 órája

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
1 órája

Illja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
1 órája

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
1 órája

Dupla be, dupla ki – hétfőtől jön az év egyik legkülönlegesebb dartsversenye

Egyéb egyéni
1 órája