ASZTALITENISZ - Lovas Petra bravúrjai

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
2002.10.18. 22:09
Címkék
Ahogy azt már megszokhattuk: a magyarok közül a férfiak már mindannyian kiestek, a nőknél viszont egyesben és párosban is versenyben vannak a mieink. Az ITTF Pro Tour-versenysorozat idei tizedik állomásán, a német nemzetközi bajnokságon a megszokott erős mezőny gyűlt össze, ezért is jó hír, hogy női versenyzőink állják a sarat, sőt, bravúrokra is képesek. A legelégedettebb mindenképpen Lovas Petra lehet: a Postás-Matáv SE versenyzője előbb a német válogatott Hain-Hoffmannt, majd azt követően a kínai származású, de osztrák színekben játszó, a világranglistán a 28. helyen álló Liu Jiát verte, s ezzel már a nyolcaddöntőben van, éppen úgy, mint a litván Garkauskaitét legyőző Bátorfi Csilla, míg Tóth Krisztina a japán Okazaki elleni meccsen megsérült. Ráadásul Lovas, Póta Georginával az oldalán párosban is parádézott: a Badescu, Iti román–japán kooperáció skalpja is szenzációs eredménynek számít. Ezzel egyébként Lovasék itt is a nyolcaddöntőben vannak, ahová a Fazekas, Molnár duó is beverekedte magát, míg a Bátorfi, Tóth egység visszalépett. A férfiaknál viszont korántsem ennyire kedvező a kép. Egyesben a legtovább állva maradt Pázsy Ferenc is csak a legjobb 64 közé jutott be, ahol a kínai Ma Ven-kóval már nem bírt, párosban pedig a Pázsy, Lindner egységet a cseh Klasek, Korbel duó verte. Igaz, Pázsyék az ezt megelőző győzelmekkel egészen a nyolcaddöntőig jutottak, ami ebben a mezőnyben kifejezetten jó eredménynek számít.ITTF Pro Tour 2002, 10. állomás,
német nemzetközi bajnokság,
Magdeburg (a pénzdíj: 90 100 dollár)
német nemzetközi bajnokság,
Magdeburg (a pénzdíj: 90 100 dollár)

Férfiak. Egyes. A 32 közé jutásért. Ma Ven-ko (kínai)–Pázsy 4:2 (–9, 11, –9, 9, 7, 12)
Páros. A 32 közé jutásért. Karakasevics, Markovics (jugoszláv)–Fazekas, Zwickl 3:0 (9, 10, 12), Pázsy, Lindner–Carneros, Torres (spanyol) 3:2 (12, –9, –9, 11, 7). A 16 közé jutásért. Pázsy, Lindner–Daus, Sternal (német) 3:1 (6, –8, 4, 6). Nyolcaddöntő. Klasek, Korbel (cseh)–Pázsy, Lindner 3:0 (9, 8, 6)
Nők. Egyes. A 32 közé jutásért. Li Hsziao-hszia (kínai)–Póta 4:3 (–6, –9, –9, 10, 5, 6, 5), Bátorfi–Ver. Pavlovics (fehérorosz) 4:2 (9, 7, –11, 6, –6, 4), Fazekas–Badescu (román) 4:1 (9, 8, 6, –8, 9), Lovas–Hain-Hoffmann (német) 4:3 (–9, 8, –8, 12, –9, 9, 9), Tóth–Stefanska (lengyel) 4:1 (–9, 9, 10, 5, 7), Éllő–Detrigne (belga) 4:1 (5, –9, 8, 9, 8), Csang Hszüe-ling (szingapúri)–Molnár 4:3 (5, 3, –6, 2, –9, –4, 10). A 16 közé jutásért. Bátorfi–Garkauskaite (litván) 4:2 (10, –13, 13, –5, 6, 5), Gao Jun (amerikai)–Fazekas 4:1 (6, –7, 5, 3, 13), Lovas–Liu Jia (osztrák) 4:1 (9, –2, 10, 6, 8), Okazaki (japán)–Tóth 4:2 (–5, –7, Tóth feladta), Schöpp (német)–Éllő 4:1 (11, 8, 8, –3, 5)
Páros. A 64 közé jutásért. Göbel, Silbereisen (német)–Éllő, Kertai 3:2 (6, –11, –7, 9, 8), Fazekas, Molnár–Silvestre, Tamborini (francia) 3:0 (3, 8, 14). A 32 közé jutásért. Fazekas, Molnár–Garkauskaite, Cigankova (litván, fehérorosz) 3:2 (8, –9, –8, 6, 6), Lovas, Póta–Dermastija, Halas (szlovén) 3:1 (6, 5, –10, 2). A 16 közé jutásért. Fazekas, Molnár–Hain-Hoffmann, Stumper (német) 3:2 (–11, 6, –9, 8, 11), Lovas, Póta–Badescu, Iti (román, japán) 3:0 (8, 10, 10)

Tóth megsérült

A négyszeres Európa-bajnok Tóth Krisztina a japán Okazaki ellen az első két játszmát magabiztosan nyerte meg (11:5 és 11:7), a harmadik azonban már nem fejeződött be.
"Éppen az egyik labdáért léptem, amikor éreztem, hogy a jobb lábammal gond van – idézte fel a történteket Tóth. – Azonnal jeleztem, hogy nem tudom folytatni a játékot, ami azért is bosszantott, mert kifejezetten jól ment. Az orvos megvizsgált és azt mondta, nem szakadás, csak húzódás, de így is körülbelül egy hetet kell pihentetnem, ha viszont folytatom és beszakad, az két hónapos kihagyást jelenthet. Ezért inkább nem vállaltam a kockázatot.”
Legfrissebb hírek

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
16 perce

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályosék

Bajnokok Ligája
23 perce

Kozák Luca ötödik lett 100 gáton, Klekner Hanga döntőbe jutott rúdugrásban

Atlétika
30 perce

Videó: élje át újra Enyingi hihetetlen hajráját és Molnár magabiztos továbbjutását!

Atlétika
40 perce

Montréali tenisztorna: kikaptak a negyeddöntőben Marozsánék

Tenisz
40 perce

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
58 perce

Vízilabda: az U20-asok kikaptak a horvátoktól az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Videó: nézze meg újra a friss Európa-bajnok Halász Bence győztes dobását!

Atlétika
1 órája