A Zvolen most megmutatta

SZ. M.SZ. M.
2003.01.05. 22:08
Címkék
Interliga, 16. játéknap
HKM Zvolen (szlovák)–Dunaferr SE 5–2 (1–1, 3–1, 1–0). A Dunaferr gólszerzôi: Peterdi, Ladányi
Interliga, 16. játéknap
HKM Zvolen (szlovák)–Dunaferr SE 5–2 (1–1, 3–1, 1–0). A Dunaferr gólszerzôi: Peterdi, Ladányi
Azok után, hogy szombaton az Alba Volán-FeVita gárdája idegenben is nyerni tudott a szlovák HKM Zvolen otthonában, a dunaújvárosiak is joggal bizakodhattak a sikeres szlovákiai kirándulásban. Persze azért biztosra nem mehettek, ugyanis északi szomszédaink élvonalbeli bajnoksága, az ottani Extraliga szünetel, így a vendéglátóknak lehetőségük volt arra – egyébként így tettek a székesfehérváriak ellen is –, hogy a legerősebb öszszeállításban lépjenek jégre. Nem is bíztak semmit a véletlenre: érezhetően nem szerettek volna ugyanabba a hibába esni, mint egy nappal korábban, s már a második percben megszerezték a vezetést. Az újvárosiak tartották a tempót, sőt egy Horváth, Ladányi, Peterdi támadás végén sikerült is egyenlíteniük, így az első szünetben 1–1-es állásnál mentek pihenni a csapatok. A folytatásban ismét elaludtak egy kicsit Dusan Kapusta játékosai, a második harmad első percében ismét gólt kaptak, sőt a játékrész első felében a vendéglátók még egyszer betaláltak Ferjo kapujába. A Dunaferr megpróbált kapaszkodni, Balaz hozta jó helyzetbe a bajnokcsapat gólzsákját, Ladányit, aki nem is hibázott. A harmadban azonban született még egy szlovák gól, ráadásul a záró játékrész elején (ismét csak az első percben…) is mattolták Ferjót, így 5–2-re alakult az állás. A hazaiak ezzel a maguk részéről eldöntöttnek tekintették a meccset, s miután az Acélbikák nem tudtak újítani, az eredmény már nem változott. A Dunaferr pont nélkül zárta szlovákiai túráját.
Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
2 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
2 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
2 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
3 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
3 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
3 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
4 órája