Nem kerül képernyőre a vb

SZ. M.SZ. M.
2003.03.24. 20:59
Címkék
A hír egyszerűen hihetetlen: az esztendő talán legjelenetősebb hazai rendezésű világversenyét, a divízió1-es jégkorong-világbajnokságot nem közvetíti a Magyar Televízió.
A színfalak mögött már hónapok óta zajlottak a tárgyalások a közvetítési jogokat birtokló svájci Infront Sports & Media és a Magyar Televízió között, amelynek hétfőn, az utóbbi részéről elhangzott és véglegesnek tekinthető "nem” vetett véget. Pedig a hírek szerint a svájciak megpróbáltak mindenben partnerek lenni, az eredeti ajánlatukon éppen az MTV kérésére alaposan változtattak, sőt már csomagban adták volna a jégkorong-vb-k közvetítési jogát egészen 2007-ig."Éppen most beszéltem Herzer úrral, aki a svájci céget képviselte a tárgyalásokon – mesélte Kovács Zoltán, a magyar szövetség főtitkára. – Mint elmondta, értetlenül áll a Magyar Televízió döntése előtt, hiszen az utolsó, hétfőn megtett ajánlatuk pontosan olyan volt, amilyet korábban a magyarok kértek, és mégis nemet mondtak. Ráadásul állítólag úgy nyilatkozott neki a televízió egyik illetékese, hogy nemcsak hogy nem közvetítik az egész világbajnokságot, de még egy meccs erejéig sem érdekli az MTV-t az esemény, legfeljebb a napi egyperces összefoglalókat sugározzák majd.”Furcsa és tegyük hozzá, érthetetlen a döntés, hiszen a Budapest Sportaréna első jelentős nemzetközi sporteseménye iránt már most óriási az érdeklődés, ami nem véletlen: egy évvel ezelőtt Dunaújvárosban és Székesfehérvárott szenzációsan szerepelt a magyar válogatott, azokban a hetekben – túlzás nélkül állítható – az egész ország a hokisok produkciójára figyelt. Miként valószínűleg figyelne most is, ha lenne rá módja, ám a jelek szerint ez csak azon szerencséseknek adatik meg, akik ott lesznek a Budapest Sportarénában."Nehéz ilyenkor mit mondani, hiszen nem én mondtam ki a végső szót. Tudni kell, hogy anyagi okok játszottak közre a döntésben, és bár nagyon sajnálom, de tudomásul kellett vennem. Amennyiben a világbajnokság utolsó napján, a magyar–lengyel mérkőzésen a feljutás lesz a tét, akkor én magam fogom javasolni, hogy legalább azt a találkozók közvetítsük” – magyarázta Vitray Tamás, az MTV Sportosztályának a vezetője. A hírek szerint egyébként nem sokáig maradt szabad "préda” a divízió–1-es világbajnokság közvetítési joga, ugyanis a Herzer úrtól származó információ szerint az Infront Sports&Media már megállapodott egy román televíziós társasággal a közvetítésről, ami azt jelenti, hogy a kamerák természetesen ott lesznek a Budapest Sportarénában, ám a jelenlegi állás szerint Magyarországon csak akkor kerülhet képernyőre az esemény, ha azt – immár piaci áron – valamelyik tv megfizeti. Egyelőre kérdés, hogy akad-e olyan, aki erre hajlandó lesz, az viszont már most biztos, hogy minden egyes belépő eszmei értéke az MTV döntésének hatására igencsak felértékelődik majd…
Legfrissebb hírek

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
10 perce

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
54 perce

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
1 órája

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
1 órája

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
1 órája

Illja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
1 órája

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
1 órája

Dupla be, dupla ki – hétfőtől jön az év egyik legkülönlegesebb dartsversenye

Egyéb egyéni
1 órája