Még nincs lefutva a meccs

SZ. M.SZ. M.
2003.03.26. 21:19
Címkék
Amint arról már beszámoltunk, a Magyar Televízió és a svájci Infront Sports&Media közötti, s a divízió1-es jégkorong-világbajnokság közvetítéséről szóló megállapodás az utolsó pillanatban meghiúsult, miután a magyar fél, a svájciak számára is érthetetlen módon, anyagi okokra való hivatkozással visszalépett.
Emiatt a jelenlegi állás szerint a Magyar Televízióban biztosan nem lesz látható az esemény, s egyelőre az is erősen kérdéses, hogy más csatornán képernyőre kerül-e a Budapest Sportarnénában megrendezésre kerülő világbajnokság. Mindez természetesen nem könnyíti meg a szervezők munkáját sem…"A hír hallatán már megnövekedett az érdeklődés a belépők iránt, ami természetesen jó, de a televíziós közvetítés hiányában az esetleges szponzorokkal való tárgyalások is nehezebbé válnak. Mindenesetre mi még nem adtuk fel, és továbbra is folynak a megbeszélések arról, hogy az egyébként nagy érdeklődésre számot tartó esemény a televízió képernyőjére kerüljön” – mondta Vajtó Lajos, a világbajnokság szervezőbizottságának elnöke. Az, hogy az MTV az utolsó pillanatban elállt a megállapodástól, annyira érthetetlen és annyira irracionális (már csak azért is, mert a svájci cég már csomagban adta volna a jégkorong-világbajnokságok közvetítési jogát egészen 2007-ig…), hogy a döntés hátterét boncolgatva egyre extrémebb feltételezésekről hallani. Ezek egyike szerint az MTV azért mondott nemet a közvetítésre, mert Fertő László, a Magyar Jégkorongszövetség elnöke Fidesz-politikus."Ezt egyszerűen nevetségesnek tartom, nem hiszem, hogy egy ilyen jelentőségű sportesemény kapcsán a politikai megfontolások alapján születnének határozatok – válaszolta felvetésünkra Fertő László. – Pontosan tudom például, hogy az MTV sportosztályának munkatársai milyen erőfeszítéseket tettek a világbajnokság közvetítésének érdekében és abban is biztos vagyok, hogy nem politikai, hanem gazdasági szempontok játszottak közre a döntésnél. Amit ráadásul én még mindig nem tekintek véglegesnek, mert nagyon bízom abban, hogy végül valamelyik televíziós társasággal sikerül megállapodnunk. Szerintem az országban nagyon sokan lennének kíváncsiak a magyar válogatott mérkőzéseire.” Az optimista megszólalások azt engedik sejtetni, hogy ez a meccs még nincs lefutva, ami természetesen jó, de tudván, hogy már csak 19 nap van a világbajnokság rajtjáig, nagyon gyorsan meg kell találni azt a megnyugtató megoldást, amely minden érintettnek megfelelő, s amelynek eredményeként csak megjelenik a televízió képernyőjén a Budapest Sportaréna első jelentős és reményeink szerint sok szép magyar sikert hozó sporteseménye.
Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
4 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
4 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
4 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
4 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
5 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
5 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
5 órája