Csalódottak az oroszok

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.11.16. 20:50
Címkék
Egyetemes felfogás az edzők körében, hogy egyazon meccsről homlokegyenest ellenkezően nyilatkoznak az öszszecsapás után. Most azonban mind az orosz, mind a walesi főnök hasonlóképp látta a moszkvai ütközetet, kiemelve a vendégek zseniális védekezését.
Tekintse meg képgalériánkat:
Tekintse meg képgalériánkat:
"Csalódott vagyok az eredmény miatt, de nem a játékunk színvonala miatt” – kezdte monológját Georgij Jarcev, a hazaiak szövetségi kapitánya. – Biztos vagyok benne, hogy a walesieknek tökéletesen elég a döntetlen, főleg, hogy a második meccs Cardiffban lesz. Az igazság, hogy meglepett, milyen szervezetten és fegyelmezetten játszottak. A védekezésük pedig egészen elsőrangú volt. Mondjuk tény, előre nem sokat jöttek, holott náluk játszik Ryan Giggs… Kis szerencsével akár nyerhettünk volna” – fejezte be a mester.
A helyi szurkolók nem csak Fortunát hiányolták a meccsről. A Lokomotiv stadionjának lelátójáról ugyanis sűrűn repkedtek a gyepre palackok, pénzérmék és egyéb oda nem illő tárgyak…
Érthető módon az ellenoldal képviseletében Mark Hughes szélesebb mosollyal lépett a mikrofonok elé. "Sokan nem várták, de a fiúk szenzációsan játszottak! Tele voltak energiával, és végig kézben tartották az eseményeket. Még csak félidőben vagyunk, de jó helyzetben. Keményen kell dolgoznunk a visszavágóig, mert az oroszok nálunk is támadni fognak. Lesznek hiányzóik, és biztos vagyok benne, hogy a beugrók hősökké akarnak válni. Itt az idő, hogy megtegyük a döntő lépést, és Wales nagy tornán fog szerepelni!” – vette a végét kicsit érzelgősre Hughes.
A brit tréner által említett orosz hiányzók közül a kapus Ovcsinnyikov és az irányító Mosztovoj a két legnagyobb név, rájuk nagy szükség lenne a Millennium-stadionban.
A walesiek csapatkapitányának, Gary Speednek a véleménye azt támasztja alá: itt még semmi sem dőlt el. "Nehogy azt higgyék, már célba értünk. Nem rossz az eredmény, sőt, kifejezetten izgató, de szerdán nyernünk kell! Az a lényeg, hogy a kapunk közelébe se jöjjenek, mert az idegenben lőtt gól aranyat érhet nekik. Reméljük, nagyobb nyomás alatt tudjuk majd tartani őket, mint az első találkozón. A munka nehezén már túl vagyunk, csak be kell végezni a feladatot” – zárta le a témát a futballista.

Oroszország–Wales 0–0
Moszkva, 30 000 néző
V: Cortez Batista (portugál)
A visszavágókat november 19-én játsszák.
Legfrissebb hírek

A norvég világbajnok nyerte a női síugrók aranyát az olimpián

Téli olimpia 2026
1 perce

Perl Zoltán vezérletével nyert a Falco a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
1 perce

A 79. percben még egyenlített, végül a Brentfordtól is kikapott a Newcastle

Angol labdarúgás
7 perce

Vámos Petra vezérletével nyert a Metz a női kézilabda Bajnokok Ligájában

Kézilabda
21 perce

Mariano Gómez a derbi után: Úgy éreztem magam, mintha egy argentin bajnokin lennék

Labdarúgó NB I
33 perce

Téli olimpia: norvég siker a férfi szabadstílusú sízők slopestyle selejtezőjében

Téli olimpia 2026
42 perce

Büntetőt hibázva simán elbukta a Slovan elleni rangadót a DAC

Minden más foci
46 perce

Német vezetés férfi szánkó egyesben két futam után

Téli olimpia 2026
46 perce
Ezek is érdekelhetik