Figo rossz büntetője

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.11.16. 21:22
Címkék
Éles vita alakulhat ki Portugáliában a válogatott formájáról, ugyanis a Görögország ellen 11-re végződő összecsapás lefújásakor a szurkolók füttykoncerttel búcsúztak a Luis Figo vezette csapattól, viszont a másnapi újságok ugyanerről a mérkőzésről sokkal jobb képet festettek.
A tények azt igazolják, hogy a portugálok sokkal többet tettek a győzelemért a jövő évi Európa-bajnokságra épített aveirói stadion átadása alkalmából megrendezett találkozón, hiszen 24 kapura lövésükre csak néggyel feleltek a görögök, a 14 hazai szöglettel szemben pedig mindössze négy hellén sarokrúgást lehetett feljegyezni. Ugyanakkor az is igaz, hogy Karagunisz kiállítása után Luiz Felipe Scolari emberei több mint egy órán keresztül emberelőnyben játszhattak, így kerültek hátrányba és tudták végül csak döntetlenre hozni a mérkőzést.Persze a találkozó teljesen más mederben is folyhatott volna, ha Figo értékesítette volna a tizenegyest, amelyet éppen Karagunisz szabálytalansága (a középpályás a gólvonalon kézzel mentett Jorge Andrade fejesét követően), majd kiállítása után végezhetett el, ám Nikopolidiszbe lőtte a labdát. Ezután a második félidő elején érkezett a hideg zuhany, Lakisz gólja – a görög játékos Venetidisz beadását követően tisztán fejelhetett a kapuba –, ám már az első játékrészben is az egyik legjobb portugálnak számító Pauleta viszonylag hamar egyenlített, midőn a Venetidisz által kifejelt labdát hatalmas erővel, 15 méterről a bal felső sarokba bombázta. Pauleta hat perccel később úgy lőtte meg a labdát, hogy az mindkét kapufát érintve pattant vissza a mezőnybe."Nem játszottunk rosszul, az első félidőben mutatott produkciónk időnként kifejezetten tetszetős volt. Azonban el kell ismernem, a befejezéseknél rendre hibáztunk, amit arra vezetek vissza, hogy nagy a nyomás a játékosaimon. Emellett három támadónk az ifiknél lépett pályára, ráadásul Nuno Gomes is kisebb húzódással bajlódik" – magyarázta a bizonyítványt Scolari. Kollégájának, a biztos Eb-résztvevő görög válogatottat gardírozó Otto Rehhagelnek a szavai: "Karagunisz kiállítása felborította a tervünket, mert én elsősorban arra lettem volna kíváncsi, hogy azonos feltételek mellett mire képes a csapatom. Ugyanakkor így is levonhattam néhány következtetést, és a játékosaim is ízelítőt kaphattak abból, milyen hangulat várja őket az Európa-bajnokságon."Portugália–Görögország 1–1 (0–0)
Aveiro, 30 000 néző
V: Torres (spanyol). G: Pauleta (60.), ill. Lakisz (47.) K: Karagunisz (30.)
PORTUGÁLIA: Ricardo – Miguel, Fernando Couto (Beto, 70.), Jorge Andrade (Caneira, 77.), Rui Jorge (Rogério Matias, 72.) – Rui Costa, Deco, Costinha – Figo – Boa Morte (Simao Sabrosa, 46.), Pauleta
GÖRÖGORSZÁG: Nikopolidisz – Kapszisz (Dabizasz, 87.), Dellasz, Szeitaridisz (Giorgiadisz, 77.), Fisszasz – Jannakopulosz (Venetidisz, 46.), Zagorakisz (Kacuranisz, 71.), Karagunisz, Cartasz (Baszinasz, 46.) – Nikolaidisz (Lakisz, 46.), Hariszteasz (Papadopulosz, 74.)
Legfrissebb hírek

A 79. percben még egyenlített, végül a Brentfordtól is kikapott a Newcastle

Angol labdarúgás
2 perce

Vámos Petra vezérletével nyert a Metz a női kézilabda Bajnokok Ligájában

Kézilabda
16 perce

Mariano Gómez a derbi után: Úgy éreztem magam, mintha egy argentin bajnokin lennék

Labdarúgó NB I
27 perce

Téli olimpia: norvég siker a férfi szabadstílusú sízők slopestyle selejtezőjében

Téli olimpia 2026
37 perce

Büntetőt hibázva simán elbukta a Slovan elleni rangadót a DAC

Minden más foci
41 perce

Német vezetés férfi szánkó egyesben két futam után

Téli olimpia 2026
41 perce

A Napoli a borzasztó kezdés után is nyert Genovában

Olasz labdarúgás
45 perce

Vívó-vk: a nyolcaddöntőben búcsúzott a férfi párbajtőrcsapat Heidenheimben

Egyéb egyéni
57 perce
Ezek is érdekelhetik