Németország: Reuter az ötszázas határon

2004.04.24. 23:22
Címkék
Ugyan csapata, a Borussia Dortmund kikapott a Bayer Leverkusentől, és nehezebb helyzetbe sodorta magát a nemzetközi kupaszereplésért zajló harcban, Stefan Reuternek mégis volt oka kisebb ünneplésre.
Az utolsó, még aktív német világbajnok a Bundesliga történetében tizedikként átlépte az ötszáz mérkőzéses álomhatárt. Az is biztos, hogy Reuter az örökrangsor tizedik helyéről nem tud elmozdulni, hiszen az idény végén befejezi pályafutását, az évadból hátralévő idő pedig kevés ahhoz, hogy behozza a kilencedik Uli Steint."Azt hiszem, ez mutatja, hogy éveken keresztül sikerült állandóan magas színvonalon játszanom. Különleges érzés, hogy ennyi meccsen pályára tudtam lépni – mondta a jubileumról Reuter. – Nagy szerencsém van, hogy ilyen hosszú ideig futballozhattam. Októberben már harmincnyolc éves leszek, azt hiszem, volt elég időm felkészülni a visszavonulásra. Szívesen pillantok vissza a múltra, nagyszerű időszakok vannak mögöttem. Az élet viszont nem áll meg, nagy izgalommal várom a futball utáni szakaszt."
Legfrissebb hírek

Sallói Dániel gólt szerzett, New Yorkban nyert a Toronto

Minden más foci
4 perce

Népsport: amihez csak nyúlt, arannyá vált

Népsport
41 perce

Zachariassen a legek legje; Beszélgetés Szalai Gáborral

E-újság
8 órája

Európai kézilabdaligák: Farkas Johanna 11 gólt szerzett a Metzingenben

Kézilabda
8 órája

Gruber Zsombor megszerezte első gólját belga csapatában

Légiósok
8 órája

A csendnek is van hangja – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Az Év sportolója – Vincze András publicisztikája

Atlétika
8 órája

Vasárnapi sportműsor: Kisvárda–FTC, DVSC–ZTE

Minden más foci
8 órája