Rutin kontra fiatalos lendület

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
2004.06.09. 21:50
Címkék
Ember legyen a talpán, aki száz százalékra meg tudja mondani, hogy a hét végi, szegedi olimpiai válogató egyik csúcspárviadalán mely egység lesz majd a befutó.
A Szabó Szilvia, Bóta Kinga páros mellett a rutin, a Paksy Tímea, Benedek Dalma duó mellett pedig a fiatalos lendület szól, s mint a szolnoki első válogatón láthattuk, ez a frissesség igenis gyümölcsöző tud lenni.
Május elején Paksyék óriási meglepetésre "behúzták" az 500 méter párost, s ezzel nemcsak előnybe kerültek az athéni indulást követően, de a poznani Európa-bajnokságra is megváltották a jegyüket.

Kérdés, hogy a válogató után is ilyen elégedetten mosolyog-e Bóta Kinga (balra) és Szabó Szilvia (Fotó: Danis Barna)
Kérdés, hogy a válogató után is ilyen elégedetten mosolyog-e Bóta Kinga (balra) és Szabó Szilvia (Fotó: Danis Barna)
Kérdés, hogy a válogató után is ilyen elégedetten mosolyog-e Bóta Kinga (balra) és Szabó Szilvia (Fotó: Danis Barna)
A lengyelországi viadalon pedig jól megtréfálták szurkolóikat, hiszen a selejtezőnapon a meglehetősen hullámzó pályán ijesztően szerepeltek, ám később a középdöntőben, majd a döntőben is elképesztő futamot produkáltak. Nem véletlen, hogy a hétszeres olimpiai bajnok Birgit Fischer vezényelte német hajót legyőzve megszerezték az aranyérmet.
És erre mondják ugyebár, hogy nem semmi!
Paksyék akkor nem nagyon ünnepeltették magukat, hiszen tudták, az idény eddigi legfontosabb ütközete, a hét végi szegedi verseny még hátravan, ahol ha ismét legyőzik a világ- és Európa-bajnok Szabó, Bóta párost, akkor bekerülnek az Athénba tartó csapatba.
"Csak azt tudom mondani, hogy elképesztően készülünk, és az időeredményeink alapján sokkal jobb formában vagyunk, mint az első válogatón vagy éppen a poznani Európa-bajnokságon – magyarázta Paksy Tímea. – Abban biztos vagyok, hogy amit tudunk, azt kihozzuk magunkból, a legfontosabb, hogy az adott pillanatban lelkileg is teljesen rá tudjunk hangolódni a versenyre."
Érthető, hiszen ha Paksyék most veszítenek, akkor athéni álmaik is messze úsznak, hiszen Angyal Zoltán szövetségi kapitány az év elején annyi engedménnyel élt, hogy a világbajnoki címvédő női egységnek elegendő csak egy versenyt megnyernie.
"Éppen ezért odamegyünk, és egy nagyon kemény futamot nyomunk – mondta Bóta Kinga. – Úgy érzem, a szolnoki válogató óta sikerült összerakni a mozgásunkat, jó edzéseket végeztünk. Szilvivel általában minden tréning után megbeszéljük, hogy mi az, ami jó volt, és min kellene változtatni. Az elmúlt időszak munkája alapján most azt mondhatom, a legjobb formánkat adjuk majd Szegeden. Tudjuk, hogy Paksy Timiék kemény ellenfeleink lesznek, de azt megígérhetjük, hogy nem könnyen adjuk meg magunkat."

Szavazás

Elégedett kajak-kenusaink athéni eredményével?

Legfrissebb hírek

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
2 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
2 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
2 órája

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
3 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
3 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
3 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
3 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
4 órája
Ezek is érdekelhetik