Del Neri pünkösdi királysága

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2004.08.07. 22:04
Címkék
Meglepő gyorsasággal távozott a Porto edzői posztjáról Luigi Del Neri: az olasz szakemberrel mindössze 39 munkanap után közös megegyezéssel szerződést bontott a Bajnokok Ligájának címvédője.
Del Neri a Chievótól érkezett a Sárkány Stadionjába, ahol a kék-fehérekkel UEFA-kupa- és BL-trófeát nyerő José Mourinhót kellett (volna) pótolnia, ám az első pár nap után érezhető feszültség alakult ki közte, valamint a játékosok, illetve a klub vezetősége között.Először is, a szakvezető mindenáron a Veronából "átemelt" 4-2-4-es szisztémát erőltette, még akkor is, amikor már a keret fele tiltakozott. Ô erre azzal reagált, hogy a neki ellentmondókat (akik között olyan meghatározó játékosok voltak, mint Carlos Alberto vagy Benni McCarthy) egyszerűen a szabadlistára teendők közé jelölte. Pinto da Costa klubelnök állítólag a haját tépte, amikor átfutotta a névsort, és gyakorlatilag csak a megfelelő ürügyre várt, hogy meneszthesse a magának túl sokat megengedő edzőt. Az alkalom szombaton jött el, Del Neri ugyanis - azt követően, hogy Pinto da Costa rosszallása ellenére kétnapos pihenőt engedélyezett a keretnek - nem érkezett meg időben Olaszországból Portóba (állítólag lekéste a csatlakozást Madridban), és segédei tartották meg helyette a tréninget. Da Costa elnök azonnal magához hivatta, és kora délután már a klub hivatalos honlapján szerepelt a hír: a felek "magánjellegű okok" miatt, közös megegyezéssel szerződést bontottak.Egyelőre egyik oldal sem nyilatkozott bővebben az ügyben, noha Del Neri azért mondott egy-két szót a sajtónak. "Sok minden nem fedi itt a valóságot. A távozásom igazi okairól csak két-három nap múlva beszélek, most ugyanis azzal teszem a legjobbat, ha csendben maradok" - így az olasz mester.Mivel Pinto da Costa még enynyit sem mondott, a portugál média egyelőre találgat az utódlással kapcsolatban. A portói illetőségű O Jogo című lap szerint a jelenleg a Santost gardírozó brazil Wanderley Luxemburgo lehet az új edző, de más források a spanyol Víctor Fernandezt vélik befutónak.
Legfrissebb hírek

Hét játékos kikerült a férfi vízilabda Eb-keretből

Vízilabda
15 perce

„Találd ki te, hogyan lehetsz jobb!” – interjú Kós Huberttel

Képes Sport
28 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
31 perce

Guardiola mérlegre állítja futballistáit karácsony után

Angol labdarúgás
54 perce

A csákvári fiataloknál nem a kor, hanem a tudás számított

Labdarúgó NB II
1 órája

Tizenkét évre tiltották el a bundázó kínai teniszezőt

Tenisz
1 órája

Koch Máté: A Los Angeles-i olimpia logója a háttérképem

Egyéb egyéni
1 órája

NHL: Sidney Crosby megdöntötte Mario Lemieux pittsburghi pontrekordját

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik