Kosztevics utolsóból lett első

2004.08.15. 20:22
Címkék
"El se hiszem, hogy enyém lett az aranyérem" - örvendezett az ukrán Olena Kosztevics a légpisztolyos döntő után.
És lelkendezése ezúttal biztosan nem csak holmi udvariaskodás volt, hiszen a világbajnoki címvédő csupán nyolcadikként - azaz utolsóként - kvalifikálta magát a döntőbe, három körrel elmaradva az élen álló olimpiai arany- és kétszeres ezüstérmes szerb-montenegrói Jasna Sekaricstól. Hogy tíz lövés alatt Kosztevics mégis teljesen fel tudta borítani a sorrendet, az a finálé másik hét résztvevőjén is múlott, hiszen szinte mindegyiküknél becsúszott egy-két gyengébb találat, míg az ukrán nem ment 9.4 kör alá.

Nôi légpisztoly
1. Kosztevics ukrán
2. Sekarics szerb-montenegrói
2. Grozdeva bolgár
Ilyen izgalmas előzmények után persze az sem meglepő, hogy az elsőség sorsa szétlövéssel dőlt el, hiszen Kosztevics és Sekarics tizedre pontosan egyforma (483.3) eredményt ért el. A végére, a mindent eldöntő találatnál, úgy látszik, a mélyből felkapaszkodó Kosztevicsnek voltak inkább rendben az idegei, hiszen ő 10.2 kört lőtt, míg vetélytársa mindössze 9.4-ig jutott. Hasonló ráadásra volt szükség a bronzérem odaítéléséhez is, ott a bolgár Maria Grozdeva mellé állt a szerencse a kínai Zsen Csiével szemben. A szám két magyar indulójának, Erdős Dorottyának és Csonka Zsófiának nem sikerült a döntő közelébe kerülnie, az előbbi a 21., az utóbbi a 26. helyen végzett.

Férfi trap
1. Alipov orosz
2. Pellielo olasz
3. Vella ausztrál
A férfi traposoknál ugyancsak érmet osztottak vasárnap, az orosz Alekszej Alipov győzelméhez nem férhetett kétség, miután a döntővel együtt számolt 150 korongból mindössze egyet hibázott el. Annál meglepőbb, hogy a kétszeres olimpiai bajnok és világranglista-vezető ausztrál Michael Diamond nemhogy érmet nem lőtt Athénban, de csalódást okozó 119 körös teljesítményével a hatos fináléig sem jutott el.
Legfrissebb hírek

„Teljes lelkemből sajnálom” – az ellenfél oldaláról Gerard Piqué is részvétet nyilvánított

Spanyol labdarúgás
6 perce

Immár két Fazekas a férfi kéziválogatottban, de már nagyon várják, hogy hárman legyenek!

Kézilabda
13 perce

Antonelli rengeteg F1-es rekordjához a mexikói dobogó is csatlakozott

F1
15 perce

Nagy becsben tartják a magyarokat is az AEK-nél

Bajnokok Ligája
17 perce

Gulácsi a címvédő ellen védhet; az aranylabdás Madridba látogat – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
37 perce

Makacs sérülése a múlté, játékba lendült Habib Maiga

Labdarúgó NB I
45 perce

Nem jutott döntőbe magyar férfi légpuskában a sportlövő vb-n

Egyéb egyéni
59 perce

Maratoni szerelem első látásra – interjú Vindics-Tóth Lili Annával

Képes Sport
1 órája