Schmitt Pál szerint Fazekas hibázott

2004.08.25. 13:37
Címkék
Fazekas Róbert esetével kapcsolatban véleményt nyilvánított a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Schmitt Pál is, amely egyben a MOB hivatalos állásfoglalásának is tekinthető. Tegnap az olimpián Fazekas Róbert eredményét törölték, miután nem tudott megfelelő mennyiségű vizelet-mintát produkálni a diszkoszvető döntőt követően. Schmitt szerint Fazekas súlyosan hibázott, amikor nem tartotta be a doppingellenőrzés hivatalos menetrendjét. Az esetről készített jegyzőkönyvben, amelyből a MOB-elnök hivatalosan értesült a történtekről, szó sincs pozitív mintáról és manipulációról. Fazekas ott hibázott, hogy nem élt az ellenőrök által felajánlott, szabályok által előírt lehetőséggel és a négy óra leteltét követően nem ment kórházba, ahol pedig hivatalosan folytatódnia kell ilyenkor a vizsgálatnak, hanem távozott. Annak ellenére, hogy őt és orvosát a helyszínen lévő ellenőrök írásban is figyelmeztették: távozásuk milyen, számukra előnytelen következményekkel jár. Úgy mint a versenyből való kizárás, ami Fazekas esetében az aranyérem elvesztését jelentette. Schmitt Pál a történtek ellenére bízik abban, hogy Fazekas "tiszta" volt.
Legfrissebb hírek

Urblík lehet a 12. olyan válogatott újonc Rossinál, aki nem Magyarországon született

Magyar válogatott
38 perce

Elhunyt a Honvéd legendás kosárlabdázója, Gellér Sándor

Kosárlabda
53 perce

Sportlövő-vb: Péni István továbbjutott a selejtezőből fekvő puskában

Egyéb egyéni
58 perce

Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

Labdarúgó NB I
1 órája

Vissza a gyökerekhez: új korszak kezdődik tollaslabdában

Egyéb egyéni
1 órája

La Liga: a hétvégi fordulóban játékmegszakítás lesz Jesús de Miguel emlékére

Spanyol labdarúgás
1 órája

Senna ihlette sisakban versenyez Brazíliában Antonelli – képek

F1
1 órája

Női kézi: az Odense bejelentette Elver érkezését

Kézilabda
2 órája