Aki ajándékba aranyat kért

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
2004.09.01. 22:24
Címkék
Vereckei Ákos az elmúlt két napban "visszavedlett" csecsemővé.
Vereckei Ákos szerint a siker összekovácsolta férfi kajak négyesünket
Vereckei Ákos szerint a siker összekovácsolta férfi kajak négyesünket
Vereckei Ákos szerint a siker összekovácsolta férfi kajak négyesünket
Vereckei Ákos szerint a siker összekovácsolta férfi kajak négyesünket
Vereckei Ákos szerint a siker összekovácsolta férfi kajak négyesünket
Vereckei Ákos szerint a siker összekovácsolta férfi kajak négyesünket
Az athéni olimpián kajak négyesben aranyérmet szerző versenyző ugyanis a hazaérkezés óta eltelt két napot evéssel és alvással töltötte, ám mint mondta ez nem tunyulás, inkább erőgyűjtés a részéről, hiszen nem mindennapi ötkarikás sikerének köszönhetően nem mindennapi ünnepléssorozat előtt áll.

Reméli, Peking után is lesz miből koccintani

- Kezdődött azzal, hogy édesanyám marhapörköltet készített - mondta Vereckei. - Mivel az olimpiai siker érdekében a táplálkozásomra is ofafigyeltem az elmúlt egy évben, így alaposan ki voltam már éhezve a magyaros ízre. Aztán folytatódott azzal, hogy csak úgy dőltek be az sms-ek a telefonomra, jóleső, kedves, vicces gratulációk. Sőt, ha jól tudom, hamarosan ajándékom érkezik Németországból, mivel az egyik gyerekkori barátom, aki a sydneyi olimpia után egy névreszóló bajor söröskorsóval gratulált, kilátásba helyezte a következő kupa érkezését is.
- Ha így halad, egy teljes készletet szed össze.
- Hát, remélem, hogy Peking után is lesz miből koccintani.
- Ahogy tudjuk, a győzelmük után már azt is pedzegették, hogy a következő olimpiáig együtt maradnak.
- Szép lenne, az első lépcsőfok azonban a két év múlva esedékes szegedi világbajnokság. Nagyon szeretnénk azt a versenyt megnyerni, hiszen engem leszámítva a többieknek még nem adatott meg, hogy hazai közönség előtt nyerjenek. ---- F ---- -
Legfrissebb hírek

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
1 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
2 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
2 órája

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
2 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
3 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
3 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
3 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
4 órája
Ezek is érdekelhetik