Már nem a futás az első

Szentgyörgyi Katalin 25 évesen mégis úgy döntött, hogy befejezi versenyzői pályafutását.
- Nem láttam értelmét annak, hogy tovább próbálkozzam - magyarázta. - Két éve Achilles-ín-szakadást szenvedtem, tavaly egész évben nem versenyezhettem. Másfél évre volt szükségem ahhoz, hogy ugyanolyan formába lendüljek, mint amilyenben a sérülés előtt voltam. Már ezt is túl hosszú időnek tartottam, de az olimpia miatt tovább edzettem. Az idén több kisebb probléma zavarta a felkészülésemet, majd az olimpiai kiküldetési szint teljesítésének időszakában ülőideg-gyulladás miatt nem tudtam futni. Ekkor döntöttem úgy, hogy elég volt.
- Pedig korábban különösen lelkesnek és kitartónak tűnt, nagy álmokat dédelgetett.
- Két éve nem volt sikerélményem, és már nem éreztem azt, hogy a futás a legfontosabb az életemben.
- Csalódott?
- Inkább megkönnyebbülést érzek.
- Nem rágódik azon, hogy még mennyi mindent elérhetett volna?
- Nem… Na jó, ez így nem igaz. Sokszor eszembe jut, hogy mi lett volna, ha egy-két dolog másképpen történik. De így történt. Utólag már azt is hibának tartom, hogy egy évvel ezelőtt nem hagytam abba. Csakhogy ott volt az olimpia.
- Így is sok szép emléke lehet.
- Igen, és ennek örülök. De nem bánom, hogy mostantól mással kell foglalkoznom. Elég fiatal vagyok ahhoz, hogy újrakezdjem, csak az a baj, hogy nem tudom, pontosan merre is induljak. Amíg futottam, mindig tudtam, hogy mit akarok, minden energiámmal arra összpontosítottam, mindent annak rendeltem alá. Most tanulok, a Budapesti Kommunikációs Főiskolára járok, és semmit sem sportolok.
- Nem hiányzik a mozgás?
- Cseppet sem. Egyelőre nulla a mozgásigényem. Egy hete kipróbáltam magam, elindultam egy éjszakai futóversenyen. Nagyon rosszulesett. Nem gondoltam volna, hogy ilyen rövid idő alatt elszokik a futástól az ember. ---- B ---- D