Molnár a mezőny után ered

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
2004.12.01. 21:03
Címkék
Két évvel ezelőtt kilencedik helyen állt a világranglistán a rúdugrás országos csúcstartója, Molnár Krisztina (453), s mindössze két hellyel előzte meg őt az azóta világcsúcstartóvá előlépett Jelena Iszinbajeva.
Molnár erônlétileg már a régi
Molnár erônlétileg már a régi
Molnár erônlétileg már a régi
Molnár erônlétileg már a régi
Molnár erônlétileg már a régi
Molnár erônlétileg már a régi
Az UTE atlétája reményekkel telve várta a következő idényt, ám 2003 januárjában fájni kezdett a lába. Hamarosan kiderült, hogy a sípcsontjában fáradásos törése van, ám azzal biztatták, hogy gyors lesz a gyógyulása. Többször is azt hitte, hogy újrakezdheti az edzéseket, ám a fájdalom mindig rádöbbentette a valóságra. Egy évvel a panaszok kezdete után határozott úgy, hogy nem vár tovább, az olimpiai indulás érdekében megműtteti magát. Sokan kételkedtek abban, hogy a hátralévő idő elég lesz számára a felkészüléshez, ám ő július közepén teljesítette a 440 centiméteres olimpiai kiküldetési szintet.
- Januárban velőűrszeget tettek a sípcsontomba, s a következő fedett pályás idény után veszik ki a lábamból a rögzítő csavarokat - magyarázta Molnár. - Azért döntöttem az ilyen jellegű műtét mellett, mert így volt esélyem az athéni részvételre.
- Csak áprilisban kezdett újra futkározni. Ilyen rövid idő alatt kiharcolni az olimpiai részvételi jogot egészségesen is bravúr.
- Az erőnlétem rövid idő alatt a régi lett, de a technikám nehezen állt össze.
- Most viszont egészségesen kezdhette el az alapozást.
- Csak a térdem fájt egy kicsit, de úgy érzem végre ismét teljes értékű munkát végezhetek.
- Mire számít, mit tervez a következő idényre?
- Az első célom az, hogy ismét stabilan ugorjak 430-440 centimétert, és a világranglistán újra a legjobbak közé kerüljek.
- Az elmúlt két év alatt nem szaladt el a világ?
- Nem nagyon, de két orosz ugró, Jelena Iszinbajeva és Szvetlana Feofanova kiemelkedik a mezőnyből. Inkább azért lett nehezebb a dolgom, mert nagyon sűrűvé vált a középmezőny.
- Távolabbi célként mit tűzött maga elé?
- Ismét el kell érnem a 450 centimétert és persze jó lenne megjavítani az egyéni csúcsomat. A fedett pályás Európa-bajnokságon szeretnék döntőbe jutni.
- Mikor kezd versenyezni?
- Már januárban indulni szeretnék, de azt még nem tudom, hogy pontosan mikor. Sok versenyre lesz szükségem, mert azzal lehet igazán formába lendülni. Ám az is igaz, hogy meghívásokat csak akkor kapok, ha nagyot ugrok.
Legfrissebb hírek

Él a mexikói vb-álom, és kiderül, mennyit ér a százszázalékos mérleg

Foci vb 2026
13 perce

Ha június 30. és futball-vb, akkor Aranycsapat, Ronaldo, Lehmann és Beckham–Simeone

Foci vb 2026
15 perce

A sors elégtételt szolgáltatott Ronaldónak – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
19 perce

Akár a torna egyik legjobb meccse is lehet az elefántcsontpart–Norvégia találkozó

Foci vb 2026
21 perce

Hat csapatból öt az első számú öltözetét viseli – a mai mezek

Foci vb 2026
31 perce

Ronaldo: Amikor Mbappét nézem, eszembe jut a fénykori önmagam

Foci vb 2026
59 perce

Sötét lovak csatája: ezért lehet a vb egyik legjobb meccse az Elefántcsontpart–Norvégia – taktikai szemmel

Foci vb 2026
1 órája

Eladta a ruháit, hogy gyógyíttatni tudja gyermekét a hős paraguayi kapus

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik