Többpróba: Szabó fölényesen nyert

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
2005.02.06. 22:23
Címkék
Szokatlanul kevesen indultak tegnap az országos többpróbabajnokság keretében megrendezett versenyen az Olimpiai csarnokban - ha nincsenek külföldi indulók, néhány számot talán meg sem rendeztek volna. A vendégek azonban jó hangulatot teremtettek, és ez hétpróbázóinkat is ösztönözte. Az első nap után vezető Szabó Attilának a mieink között nem akadt igazi ellenfele, de szerencsére - versenyen kívül - a szlovén Uros Kogal is rajtolt, így volt kivel küzdeni. A vasárnapi első számban a 60 méteres gátfutásban (8.22) az UTE atlétája két századmásodperccel megelőzte riválisát, és noha a rúdugrás a szlovéné lett (460), a befejező 1000 méteren ismét Szabó volt a jobb. Az utánpótláskorú versenyzőnek ekkor már az volt a fő célja, hogy elérje az 5400 pontot, amihez 2:51.49 percet kellett futnia. Tervét sikerült megvalósítania (2:49.94). "Nagyon örülök, hogy bajnok lettem - mondta Szabó -, s annak is, hogy vasárnap mindhárom számban megjavítottam az egyéni csúcsomat. A tavalyi hétpróbához képest minden számban jobban teljesítettem." ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
3 órája

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
3 órája

Rg-vb: továbbra is Varfolomeev a trónon, Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

Egyéb egyéni
3 órája

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
4 órája

A Girondins Bordeaux megint egy lépéssel közelebb a csődhöz

Francia labdarúgás
4 órája

A Nyírbátor és a Veszprém győzelmével indult a futsal NB I 2026–2027-es idénye

Labdarúgó NB I
4 órája

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
4 órája