Varga és Zsivoczky jól kezdett

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
2005.05.15. 00:07
Címkék
Tegnap a Szilágyi úti pályán rendezték meg a főiskolás országos bajnokság első napját, s az eseményen meghívott versenyzők is rajthoz állhattak. Főiskolásaink közül viszont sokan hiányoztak, hiszen egyre többen tanulnak az Egyesült Államokban, ahonnan csak egy hónap múlva érkeznek haza.
A nap legjobb eredménye férfi diszkoszvetésben született, a versenyt elsősorban szintfelmérőnek szánó Varga Roland 63.38 méterrel nyerte meg a számot. A Semmelweis Egyetem hallgatója legjobbját ötödik kísérletére dobta, és utolsóra is 63 méter fölé (63.13) repítette a szert. "Néhány méterrel jobb eredményre számítottam, mégsem vagyok csalódott" - mondta utóbb Varga.Egy hónapig a világcsúcstartó Roman Sebrle-vel Amerikában készült Zsivoczky Attila, aki egy héttel ezelőtt érkezett haza, s most mutatkozott be szabadtéren. Gáton kétszer is futott, mindkétszer ellenszélben. Az első alkalommal kedvezőbbek voltak a körülmények, ekkor 14.98 másodpercet ért el.A rúdugró számok győztesei egyéni csúcsuknak örülhettek, Lendvai Zsuzsa 410 centiméterrel, Skoumal Péter 525 centiméterrel lett első. Hármasugrásban Tölgyesi Péter 15.98 méterig jutott.Főiskolás ob és meghívásos verseny, Szilágyi út
Férfiak. 100 m (-2.8): 1. Farkas Attila (Országos Rabbi Képző) 10.87, 2. Horváth K. (Semmelweis Egyetem) 11.06, 3. Miklós (BMGE) 11.07. 400 m: 1. Borsányi Zoltán (Semmelweis Egyetem) 47.74, 2. Molnár (Dunaújvárosi AC) 47.88, 3. Armuth (Ikarus) 49.11. 1500 m: 1. Némedi Zoltán (Semmelweis Egyetem) 4:06.77, 2. Doma (Veszprémi Egyetem) 4:07.32, 3. Szabó N. (Széchenyi Egyetem) 4:10.98. 5000 m: 1. Búcsú Dénes (Veszprémi Egyetem) 15.06.63, 2. Eső (Semmelweis Egyetem) 15:09.70, 3. Szederkényi (Semmelweis Egyetem) 15:29.10. 110 m gát (-2.2): 1. Palágyi Gergely (Semmelweis Egyetem) 14.28, 2. Zsivoczky (DSC) 14.98, 3. Liptai (KSI) 15.27. Rúd: 1. Skoumal Péter (DSC) 525, 2. Szörényi (Semmelweis Egyetem) 510, 2. Sátor (Semmelweis Egyetem) 480. Hármas: 1. Tölgyesi Péter (BMGE) 15.98, 2. Voncsina (Semmelweis Egyetem) 15.32, 3. Ungvári (Corvinus Egyetem) 14.52. Diszkosz: 1. Varga Roland (Semmelweis Egyetem) 63.38, 2. Tóth L. (Debreceni Egyetem) 52.56, 3, Hartman (PTE) 45.28. Kalapács: 1. Páli Kristóf (Veszprémi Egyetem) 69.59, 2. Mór (BDTF) 47.29, 3. Elek (BM Főiskola) 43.68. 10 km gyaloglás: 1. Glázer Szabolcs (Miskolci Egyetem) 47:30.72, 2. Domján (BDTF) 48:20.75, 3. Koltai (ELTE) 60:13.61. 4x100 m: 1. Semmelweis Egyetem 42.05, 2. BMGE 42.29, 3. Debreceni Egyetem 43.94
Nők. 100 m: 1. Rózsa Zsófia (Honvéd) 12.17 (-1.7), 2. Listár (SZIE) 12.47 (-3.6), 3. Vágó (Gödöllői EAC) 12.68 (-1.7). 400 m: 1. Bobcsek Emese (SZIE) 56.62, 2. Pék (SZIE) 57.16, 3. Kratochwill (BGF) 57.39. 1500 m: 1. Erdélyi Eszter (SZIE) 4:32.47, 2. Szabóné Csendes I. (Eszterházy Főiskola) 4:37.50, 3. Pásti (Nyíregyházi Főiskola) 4:39.00. 100 m gát (-3.3): 1. Babos Rita (Nyugat-Magyarországi Egyetem) 14.83, 2. Csúz (SZTE) 15.21, 3. Kiss Zs. (Miskolci Egyetem) 16.16. Rúd: 1. Lendvai Zsuzsa (Semmelweis Egyetem) 410, 2. Erős (MAC-NS) 400, 3. B. Kiss (Semmelweis Egyetem) 360. Hármas: 1. Babos Rita (Nyugat-Magyarországi Egyetem) 12.55, 2. Rácz (Nyíregyházi Főiskola) 12.29, 3. Disztl (PTE) 11.97. Diszkosz: 1. Máté Katalin (CSASE) 51.75, 2. Varga E. (Gödöllői EAC) 42.18, 3. Dovigel (Veszprémi Egyetem) 39.70. Kalapács: 1. Nickl Vanda (ELTE) 57.43, 2. Szeghalmi (Veszprémi Egyetem) 54.98, 3. Egri (ELTE) 39.63. 5 km gyaloglás: 1. Nemere Dóra (ELTE) 24:08.95, 2. Varró (Kodolányi Főiskola) 24:28.56, 3. Gerendási (Semmelweis Egyetem) 24:53.64. 4x100 m: 1. Semmelweis Egyetem 48.68, 2. SZIE Gödöllő 49.68, 3. Szegedi PE 49.21

Főiskolás ob és meghívásos verseny, Budapest, Szilágyi utca
Férfiak. 200 m: 1. Pásztor Gábor (Semmelweis Egyetem) 21.77, 2. Miklós (BMGE) 21.79, 3. Béres (SZVSE) 21.89. 800 m: 1. Licsák András (Dunaújvárosi AC) 1:53.10, 2. Szalai (BDTF) 1:54.44, 3. Boma (Veszprémi Egyetem) 1:54.74. 3000 m akadály: 1. Búcsú Dénes (Veszprémi Egyetem) 9:30.72, 2. Homola (Veszprémi Egyetem) 9:30.98, 3. Szász (TFSE) 9:35.17. 400 m gát: 1. Molnár Balázs (Dunaújvárosi AC) 51.99, 2. Kasper (Semmelweis Egyetem) 52.05, 3. Lóczi (BGF) 52.05. Magas: 1. Vaskó Zoltán (TTE) 215, 2. Harsányi (DSI) 212, 3. Makra (Semmelweis Egyetem) 209. Távol: 1. Tölgyesi Péter (BMGE) 734, 2. Szívós (Semmelweis Egyetem) 718, 3. Ungvári (Corvinus Egyetem) 683. Súly: 1. Kürthy Lajos (Mohácsi TE) 16.80, 2. Tóth L. (Debreceni Egyetem) 16.73, 3. Kürtösi Zs. (PVSK) 14.54. Gerely: 1. Magyari Zoltán (Semmelweis Egyetem) 68.69, 2. Papp (BMGE) 67.64, 3. Takács (Tessedik Főiskola) 62.58. 4x400 m: 1. Semmelweis Egyetem B 3:17.78, 2. Semmelweis Egyetem A 3:18.82, 3. SZIE Gödöllő 3:27.95. Tízpróba: 1. Szever Ádám (BMF) 6422, 2. Rabóczi (Semmelweis Egyetem 5452, 3. Kótsági (ELTE) 4650
Nők. 200 m: 1. Rózsa Zsófia (Bp. Honvéd) 23.99, 2. Listár (SZIE) 24.36, 3. Turcsik (Semmelweis Egyetem) 25.19. 800 m: 1. Cziráky Kitti (Veszprémi Egyetem) 2:09.51, 2. Járay (Delfin SE) 2:09.82, 3. Fördős (Keszthelyi VDSE) 2:13.93. 3000 m: 1. Erdélyi Eszter (SZIE) 9:37.75, 2. Kiss Zs. (Pázmány Egyetem) 9:59.53, 3. Pásti (Nyíregyházi Főiskola) 10:14.53. 400 m gát: 1. Pék Andrea (SZIE) 60.77, 2. Meixner (Semmelweis Egyetem) 60.93, 3. Vékony (Ikarus) 61.00. Magas: 1. Bódi Bernadett (Semmelweis Egyetem) 187, 2. Babos (Nyugat-Magyarországi Egyetem) 181, 3. Erős (MAC-NS) 178. Távol: 1. Babos Rita 573, 2. Csúz (SZTE) 562, 3. Gácsi (BGE) 562. Súly: 1. Máté Katalin (CSASE) 14.40, 2. Balazsicz (BMGE) 12.80, 3. Sivadó (Semmelweis Egyetem) 11.47. Gerely: 1. Kovács Eszter (Kodolányi Főiskola) 46.35, 2. Nagy (DSI) 45.44, 3. Máté 42.38. 4x400 m: 1. SZIE Gödöllő 3:56.20, 2. BGF 4:01.28, 3. Eszterházy Főiskola 4:03.69. Hétpróba: 1. Hipeller Éva (Semmelweis Egyetem) 4268, 2. Kőhalmi (Semmelweis Egyetem) 3885, 3. Kőszegi (Semmelweis Egyetem) 3581
Legfrissebb hírek

Elefántcsontpart az Inter csatárával kezd, a norvégoknál kimaradt a Dortmund védője

Foci vb 2026
2 perce

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
27 perce

Lőrincz Tamás a birkózószövetség egyetlen elnökjelöltje

Birkózás
33 perce

Így élte meg a tizenegyespárbajt a holland és a marokkói kispad

Foci vb 2026
38 perce

Elkészült az NB II sorsolása, a DVTK Nagykanizsán kezd

Labdarúgó NB II
48 perce

Kétszeres BL-győztes csatárral erősített a Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
49 perce

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
51 perce

Gakpo szülei sírva fakadtak, miután fiuk gólt szerzett Marokkó ellen

Foci vb 2026
52 perce
Ezek is érdekelhetik