Barátok, de riválisok

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2007.10.15. 23:31
Címkék
Feczesin Róbert vagy Priskin Tamás? Az már a válogatott hétfői edzésén is kiderült: a két csatár közül csak az egyik lehet a pályán a csapat által négy meccs óta játszott formációban. Lengyelországban minden bizonynyal egy-egy félidőt kapnak a támadók, ám az még nem dőlt el, melyik futballista kezd Lódzban.

Különleges barátság ez: a budapesti Vízművek-pályán csak akkor válthatták egymást, ha a technikai hibát elkövető játékos engedte, hogy füleit többször megpöckölje a társ, a lódzi stadionban viszont valószínűleg a Lengyelország elleni mérkőzés szünetében csapják össze a tenyerüket, amikor egyikük helyén a másik futballozik tovább. Feczesin Róbert és Priskin Tamás a speciális cicajáték (aki bakizott, foghatta a füleit…), majd az azt követő, kézilabdát idéző gyakorlás során is egymás mellett szaladgált, a kétkapus játéknál azonban már más-más kapura támadott. Várhidi Péternek kellemes gondja lesz a lengyelek elleni csapathirdetéskor: a szövetségi kapitánynak pusztán azt kell eldöntenie, melyik jó formában lévő csatárát jelölje a kezdőcsapatba, hiszen mint azt elárulta, mindkét gólvágójának egy-egy félidőnyi játéklehetőséget akar adni.

„Valóban kellemes probléma ez, hiszen immár két olyan vérbeli csatár van a keretben, aki gólképes, és tökéletesen tud alkalmazkodni a válogatott játékához – mondta Várhidi Péter. – Úgy érzem, rátaláltunk arra a formációra, ami a legjobban fekszik a labdarúgóknak, és ezen egyelőre nem is kívánok változtatni, azaz a közeljövőben aligha lesz arra példa, hogy Feczesin Róbert és Priskin Tamás egy időben van a pályán. Ráadásul Hajnal Tamás személyében igazi irányító futballozik az előretolt ék mögött, akinek a játékát egyikőjük sem képes pótolni. Persze nem tudni, mit hoz a jövő, hiszen elképzelhető, hogy egyes riválisok ellen majd más taktikával játszunk.”

A Várhidi-éra első szakaszában még két ékkel rohamozott a válogatott, s ez a rendszer leginkább Priskin Tamásnak feküdt, aki az első öt találkozón hatszor volt eredményes, ám a formációváltás után sem a formahanyatlás, hanem előbb betegség, majd eltiltás miatt maradt ki Bosznia-Hercegovina és Málta ellen a keretből.

formában játszik, így nagyon jó versenyhelyzet alakult ki közöttünk, s ennek köszönhetően szerintem még többet ki tudunk majd hozni magunkból. Tudom, a válogatott játékrendszerében elképzelhetetlen, hogy Robival együtt játsszunk elöl, pedig remekül megértjük egymást a pályán kívül és belül is

folytatás...
Legfrissebb hírek

Téli olimpia: kettős japán győzelem a férfi hódeszkások között big air-ben

Téli olimpia 2026
1 perce

Szélesi Zoltán: A Ferencváros egyértelműen előrébb tart, ugyanakkor a munka meghozza gyümölcsét

Labdarúgó NB I
12 perce

A birkózó Takács István aranyérmes Zágrábban

Birkózás
29 perce

A hetedik helyen végzett Pupp Réka Párizsban

Egyéb egyéni
36 perce

A norvég meglepetésember nyerte meg a női síugrók aranyát az olimpián

Téli olimpia 2026
42 perce

Perl Zoltán vezérletével nyert a Falco a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
42 perce

A 79. percben még egyenlített, végül a Brentfordtól is kikapott a Newcastle

Angol labdarúgás
48 perce

Vámos Petra vezérletével nyert a Metz a női kézilabda Bajnokok Ligájában

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik