Svindal: kényszerpihenő

L. Á.L. Á.
2007.11.30. 10:13
Címkék

A Beaver Creek-i Világkupa-helyszínen lesiklóedzés közben súlyos sérüléseket szenvedő Aksel Lund Svindalra több hónapnyi kényszerpihenő vár. Az első orvosi vélemények szerint az összetett Világkupa címvédőjének súlyosak a sérülései. A versenyzőt több mint négy órán át operálták az orvosok a vaili klinikán: orr- és járomcsonttörése mellett a legnagyobb problémát a farizmán keletkezett mély seb jelenti, amely nagyobb igénybevétel esetén felszakadhat és fertőzések forrása lehet. Marius Arnesen, a norvégok vezetőedzője elmondta: Svindal legalább három hétig nem végezhet fizikai munkát, és több hónapot is igénybe vehet teljes felépülése. A norvég versenyző legnagyobb riválisa, az osztrák Benjamin Raich sajnálatosnak nevezte a hírt. „Mindannyian hiányoljuk majd. De nem hiszem, hogy kiválásával nagyobb esélyem lenne, számos remek síző indul még a sorozatban. Ha Aksellel nem is, de velük meg kell küzdenem” – mondta Beni Raich, aki ott volt a csütörtökön lapzártánk után véget érő Beaver Creek-i szuperkombináció rajtjánál.

Legfrissebb hírek

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
1 perce

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
24 perce

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
24 perce

Juhász Roland: Willi Orbán azt hihette, a centernél hátrébb helyezkedő ukránra is jutott ember a védelemből

Magyar válogatott
37 perce

Lesz-e végre Erling Haaland–Cristiano Ronaldo csata?

Minden más foci
55 perce

Igor Nicsenko: Túl sok múlik Szoboszlai Dominikon

Magyar válogatott
1 órája

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
1 órája

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
6 órája